Létrehozva: 2018.05.01.

Mentőautóra támadt egy afrikai horda Nürnbergben

Egyre gyakoribb, hogy német mentõsöket zaklatnak a bevándorlók.

Egész Németországban növekszik a mentőautók elleni támadások
száma
– írta a Truth24 annak kapcsán, hogy Nürnberg városában egy afrikai fiatalokból álló horda megtámadott egy mentőt.

A Theodor-Heuss hídnál előbb egy 17 éves fekete suhanc támadt rá a menőautóra, és eddig ismeretlen okok miatt szidni kezdte a személyzetét, majd előkerült egy 16 és egy 18 éves társa, valamint két lány is.

Nekiestek az orvosnak és a mentőápolónak, és

elkezdték ütlegelni őket. A verekedés közben két üveget és egy itallal teli műanyag palackot is a mentőautóra és annak személyzetére hajítottak. A 18 éves főkolompos többször is belerúgott az autóba, amelyben több ezer eurós kár keletkezett.

A kép csak illusztráció

A Reporter24 helyi lap úgy tudja, hogy amikor a rendőrök megjelentek, a feketék azonnal „rasszisták!” – kiáltással fogadták őket. Az összetűzés másfél óráig tartott. A rendőrök az alkoholtól bűzlő tettesek tevékenységéről a helyszínen jegyzőkönyvet készítettek, a kiskorúakat pedig visszajuttatták a szüleikhez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért