Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.21.

Mellbevágó: örökre elment az intenzíves nagypapa, már az égben nyugtatgatja a babákat

Rajongtak érte az ápolók, a gyerekek és a szülők is.

Két héttel azután, hogy rákot diagnosztizáltak nála, elhunyt David Deutchman, akit csak „az intenzíves nagypapaként” ismert a világ.

A férfi 14 éven át önkénteskedett a beteg és koraszülött babák mellett az atlantai kórházban. Minden kedden és csütörtökön ott volt az osztályon és a babákat ölelgette, ha a szülők vagy a rokonok nem tudtak jelen lenni. A nővérek szerint egyszer sem fordult elő, hogy a karjaiban sírni kezdett volna egy baba.

Deutchman az utóbbi években tévériportokban is szerepelt, valósággal rajongtak érte. Annyira, hogy amikor Deutchmant negyedik fázisú hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták, a kórház dolgozói autós felvonulást szerveztek a háza elé léggömbökkel, szívecskékkel és jókívánságokkal.

Az intenzíves nagypapa 86 éves korában hunyt el. A koronavírus-járvány miatt már egy ideje nem járhatott be a kórházba a gyerekekhez, akik pedig rengeteg örömet adtak neki.

„Remélem, hogy azoknak a szülőknek, akik elvesztették a gyereküket, némi megnyugvást ad a tudat, hogy az intenzíves nagypapa tárt karokkal várja, és megnyugtatja őket” – mondta a kórház egyik ápolója.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve