KÜLFÖLD

Mellbevágó: édesanyja puszijába is belehalhat a 4 hónapos baba

A babát nem vihették haza a kórházból, mert belehalhat.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Még csak négy hónapos, de már most több szenvedést kellett átélnie Ellis Melhuisnak, mint másnak egész életében. A kisfiú egy ritka genetikai rendellenességgel, úgynevezett Charge-szindrómával jött világra, ami önmagában is egy igen súlyos állapot, ám nála az immunrendszer teljes hiányával kombinálva alakult ki a betegség.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kisfiú bármilyen baktériummal vagy kórokozóval találkozik, az végzetes lehet a számára.

Szüleinek, a 26 éves Savannahnak és a 28 éves Jamesnek azt mondták az orvosok, hogy várhatóan a második születésnapját sem éli majd meg a kisfiuk.

A kicsi fiú még édesanyja pocakjában volt, amikor kiderült, baj van: a doktorok a terhesség 20. hetében fedezték fel a szívhibáját, de azt mondták, egy rutinműtéttel a születés után helyre hozzák Ellis szívét. Ez tulajdonképpen igaz is volt, február 20-án, amikor megszületett, Ellist magukhoz ölelték szülei és átadták az orvosoknak a nyitott szívműtétre. Úgy hitték, az apró hibától leszámítva a kicsi egészséges, hiszen születése után azonnal felsírt, rúg-kapált.

„Számunkra teljesen normálisnak tűnt, semmi szokatlan nem volt rajta. Boldog és egészséges volt” – mondta az anyuka a metro.co.uk-nek.

A bátor kisfiú egy hét és fél órás szívműtéten esett át: ám utána az orvosok más furcsaságokat is felfedeztek rajta és genetikai betegségre kezdtek gyanakodni. Sajnos igazuk is lett. A két betegség kombinációja olyan ritka, hogy tízezer csecsemőből mindössze egy szenved benne.

„Amikor meghallottuk a diagnózist, nem hittük el. Kővé váltam, soha életemben nem féltem még annyira, mint akkor. Azt hittük, a szívműtét után minden rendben lesz és 6-8 hét múlva hazamehetünk, ehelyett elkezdődött egy lefelé tartó spirál rengeteg megpróbáltatással. Az orvosok azt mondják, csoda az is, hogy még él, hiszen már a kórházban is elkaphatott volna bármit” – folytatta az anyuka.

„Nem tudjuk, meddig fog élni, de minden napot kihasználunk és megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet”.

Az orvosok aztán egy egészen úttörő megoldást javasoltak: a csecsemőmirigy-átültetés talán megmentheti a baba életét. A műtéttel helyettesítették a fehérvérsejteket termelő mirigyet és remélik, ettől beindul az immunrendszere. Ilyen műtétet az Egyesült Királyságban mindössze 50-et végeztek a kisfiú operációja előtt, a világon is összesen csak 151 embert kezeltek így.

Ellis 14 donortól kapott a csecsemőmirigyből egy-egy kis darabot, amit a combcsontjába ültettek, azt remélve, hogy beindul az immunrendszere.

(via)

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?