Létrehozva: 2020.10.24.

Mellbevágó: 3 napig élt két kisgyerek a halott szülei mellett a házban

Végül az ötéves kislány felvette a telefont, innen tudták meg, hogy baj van.

Egy ötéves kislány és egyéves öccse három napig élt magára hagyva az orosz Bolsoj Kuzymokino falubeli házban, miután szüleik, Alexander és Viktoria Jakunin meghaltak. Mint kiderült, a szülők „mérgezett savanyúságot” ettek.

A rokonok kezdtek aggódni értük, ugyanis kihagytak egy családi összejövetelt, amire eddig nem volt még példa. Amikor felhívták őket, az ötéves kislány vette fel a telefont.

Elmondta, hogy a 30 éves apja és 25 éves anyukája már régóta alszanak, és hogy az apukája már teljesen feketévé vált.

Alexander nővére, Natalia Bakulina azonnal a lakáshoz rohant és holtan találta a házaspárt az ágyban. Azonnal értesítette a rendőrséget, felöltöztette a két gyereket és kivitte a lakásból.

A konyhában még nyitva állt a nagymamától kapott savanyúság üvege. Az orvosok gyanítják, hogy a botulinum toxin felelős a pár haláláért.

A párt a teljes falu gyászolja, nagyon kedves, figyelmes embereknek írták le őket, akik példaértékűen nevelték a gyerekeiket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását