KÜLFÖLD

Melegházassággal kampányolnak a német politikusok

A teljes német baloldal beállt a házasságot mindenkinek nevû projekt mögé. A melegházasság a három hónap múlva tartandó választások egyik központi témája lett, döntés azonban már csak a következő kormány alatt születhet.
  • Szerző: WM

A zöldek, a szociáldemokraták és a szabaddemokraták is egyértelműen hangoztatják, hogy kiállnak és mihamarabb követelik, hogy a melegházasságot is  ismerje el az állam. Martin Schulz, a német Szociáldemokrata Párt elnöke a legutóbb tartott kongresszusukon azt mondta:

Semmilyen koalíciós megállapodást nem vagyok addig hajlandó aláírni, amíg abban nem szerepel a melegeket érintő házasság bevezetése.

Egyébként ez a három párt az, amelyekkel a jelenleg is kormányzó, Angela Merkel fémjelezte Kereszténydemokrata Unió (CDU) az ősszel új koalíciós megállapodást tudna kötni. Nem nehéz kitalálni, hogy a jobboldali CDU-nak is engednie kell az ügyben. Ez azonban azért különösen nehéz számukra, mert pártszövetségben állnak azzal a Bajor Keresztényszociális Unióval, amely hallani sem akar erről.

Egy friss felmérés szerint a megkérdezett emberek háromnegyede, vagyis 75 százaléka szerint semmi gond nincs azzal, hogy két azonos nemű ember akarja hivatalosan összekötni az életét.

A választásokig hátralévő három hónapban azonban már nem lesz érdemi döntés az ügyben. 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?