Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.20.

Még előtte állt az élet: szörnyű betegségben hunyt el a többgyermekes anya

Családja nem sejtette, hogy elveszítik azután, hogy úgy tűnt, meggyógyult.

A 37 éves Victoria Ayres 11 hónappal tragikus halála előtt úgy tűnt, hogy meggyógyult. A család nem is sejtette, hogy Victoria napjai meg vannak számlálva, hiszen akkor még úgy tudták, szervezete legyőzte méhnyakrákot. Hamarosan azonban ismét kiújult a betegség, ami átterjedt a vesére, a medencére és a gyomorra, ezt pedig már nem élte túl.

A nő nem vágyott másra, mint arra, hogy gyermekeivel minél több időt eltölthessen. Összesen 6 gyermeket nevelt egyedül, akiket mindennél jobban szeretett – írja a Daily Star.

Victoria unokatestvére, Chris Murray szerint a teljes munkaidőben dolgozó anya hirtelen lett rosszul, nem voltak előzetes jelek. Az anyuka egyre csak fogyott betegsége miatt, végül harmadik stádiumú méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Az orvosok azt mondták, azonnal el kell kezdenie a kezelést. 30-50 százalék esélye volt a túlélésre, de sikerült, és áprilisban boldogan távozott a kórházból. Időközben azonban a rák már átterjedt más szerveire is, ebbe halt bele végül az anyuka.

„Mindannyian összetörtünk a történtek miatt. Victoria túl fiatal és túl jó volt ahhoz, hogy ilyen hamar meghaljon„ - mondta Chris. „Mindig vidám volt, és nagyon jó anyja volt a hat gyermekének. A gyerekei voltak az élete, mindent megtett értük. Nem számítottunk rá, hogy a gyógyulás után elveszítjük. Mindig emlékezni fogunk rá, soha senki sem felejti el.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány