Létrehozva: 2021.10.20.

Megverte a felesége a politikust, távolságtartási végzést adtak ki

Három hónapig nem mehet 50 méternél közelebb a férjéhez.

Rengeteg olyan esetről hallunk, amikor egy férfi veri a nőt, fordítva ritkább, nem csoda, hogy felkaptuk a fdejünket.

Gabriel Grigore Mocanu , a ProRomania párt korábbi polgármester-jelöltje azt állítja, hogy megverte a felesége, mivel nem volt hajlandó együtt inni vele – írja a Transindex.ro portál.

„Elkezdte ütni a kezével, az öklével, egy pohárral az arcán, a nyaka, a hasa környékén. Az ütések következtében sérüléseket szenvedett. A felperes rámutat, hogy korábban a felesége alkoholfogyasztása miatt történtek ilyen esetek” – áll a bíróság indoklásában.

A férfi azt mondta: azért ment el otthonról, mert félt a feleségétől. A nő a bíróságon mindent tagadott, azt állította, hogy mindez fordítva történt, de nem akarja nevetségessé tenni a párját. A bíróság helyt adott a román politikusnak, 3 hónapra szóló távoltartási végzést adott ki, melynek értelmében a feleség 50 méternél nem mehet közelebb hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről