Létrehozva: 2019.07.16.

Megválasztották, Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke

Bár a baloldal nem támogatta, a jobboldali többség a Fidesz szavazataival elég volt ahhoz, hogy Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust megválasszák az Európai Bizottság következõ elnökének az EU Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Véget ért a szavazás, a hétgyermekes német családanyát, volt német védelmi minisztert megválasztotta az Európai Parlament.

Ezzel Európa "kormányának" először van női vezetője.

Mandátuma november 1-jén kezdődik és öt évig tart.

 

Szoros volt a szavazás végeredménye: a képviselők 383 szavazattal, 327 ellenében, és 22 tartózkodás mellett támogatták a jelölt bizottsági elnöki kinevezését. Egy szavazat érvénytelen volt.
   Ursula von der Leyennek a szavazáskor hivatalban lévő képviselők többségének - 50 százalék plusz egy fő - szavazatára volt szüksége.

A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást

- mondta korábban Ursula von der Leyen jelöléséről  Orbán Viktor miniszterelnök.

    A kormányfő úgy fogalmazott, az elmúlt néhány évben Európa legtöbb nyavalyája abból fakadt, hogy bevándorláspárti vezetői voltak az uniónak.  Fontosnak nevezte, hogy a "szélsőségesen bevándorláspárti", baloldali Frans Timmermanst, "Soros György jelöltjét sikerült megtorpedózni", és a néppárti Manfred Weberből sem lehetett európai bizottsági elnök, mert tiszteletlenül beszélt több ország, köztük Magyarország polgárairól.

Orbán Viktor Ursula von der Leyenről úgy nyilatkozott:

önmagában az, hogy az állam- és kormányfők egy hétgyermekes német családanyát választottak meg, jól mutatja, hogy másfajta szelek fújnak majd Brüsszelben.

 A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor, hogy "ne dobáljuk a kalapunkat azért még az égre", mert az elmúlt öt évben sok hiba történt Brüsszelben, ezeket ki kell javítani, például a terrorizmus, a közbiztonság, a migráció és a gazdaság területén.

"Az Európai Unió külső határainak megvédésével a bevándorlást meg kell állítani, az uniós szerződésekben rögzített módon a nemzeti identitást tiszteletben kell tartani, és a közép-európai országok uniós támogatási forrásainak mértékét fenn kell tartani"

- mondta kedden délelőtt Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil