Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.11.

Megszólalt Jeffrey Epstein öccse: zsarolóvideók miatt ölték meg a testvéremet

A 65 éves Mark Epstein biztos benne, hogy a bátyja nem saját kezével vetett véget az életének. Állítása szerint – a többek közt pedofiliával is vádolt – Jeffreynek olyan házi készítésű videói voltak a páncélszekrényében, amelyek előkerülésével több nagykutya is komoly bajba került volna.

Egy év telt azóta, hogy a 66 éves Jeffrey Epstein holttestére rábukkantak az egyik New York-i börtön cellájában. A hivatalos álláspont szerint a férfi öngyilkosságot követett el, ám ezt rengetegen a mai napig nem hiszik el. Ebbe a táborba tartózik Mark Epstein is, Jeffrey egyetlen testvére. A férfi szerint nincs kétség afelől, hogy a cellában valaki a bátyja életére tört. És hogy kinek állt volna érdekében végezni a milliárdos amerikaival? Mark úgy látja, hogy több befolyásos ember is jól járt azzal, hogy Jeffrey már nem tud vallomást tenni.

Mark és Jeffrey Epstein
Fotó: Getty Images

A fivéremnek voltak olyan házilag késztetett videói, amivel igazi nagykutyákat tudott zsarolni. Miután letartóztatták Jeffreyt, a környezetében jó páran elkezdtek aggódni

nyilatkozta a brit The Sunnak a férfi öccse. A Jeffrey Epstein egyik szexrabszolgájaként számon tartott Virginia Roberts több tanúvallomásában is arról beszélt, hogy a férfi rejtett kamerákat helyezett el a szobákban. Az akkor készült videókra pedig állítólag úgy tekintett, mint az életbiztosítására. Hiába…

Virginia Roberts az ügy egyik koronatanújának számít
Fotó: Getty Images

Nem hiszem el, hogy a testvérem felakasztotta magát. Megölték őt, és továbbfolytatódik a hazudozás csak azért, hogy a bűnös nagykutyák menthessék a bőrüket

– mondta el végezetül Mark Epstein. A Jeffrey ellen folytatott nyomozás során kiderült, hogy a férfi két magánszigetet használt a Virgin-szigeteken, ahol csaknem két évtizeden át csempészett és erőszakolt meg lányokat.

A pletykák szerint azonban a szigeteken gyakran voltak magánrepülőkkel érkező befolyásos vendégek. Voltak, akik András yorki herceget vélték felfedezni, de többen Bill Clinton volt amerikai elnök látogatására is élénken emlékeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány