KÜLFÖLD

Megszegte a karantént: több mint nyolcvan embert fertőzhetett meg egy magyar férfi

A koronavírusos férfi nem várta meg a lappangási idő végét, hogy repülőre üljön.
  • Szerző: Ripost

Több mint nyolcvan embert igyekeznek a kambodzsai egészségügyi hatóságok felkutatni és letesztelni, miután egy koronavírussal fertőzött magyar férfi idő előtt elhagyta a karantént – közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Vasárnapi közleményük szerint a szóban forgó 70 éves magyar férfi szeptember 13-án érkezett Kambodzsába Franciaországból.

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

A kötelező karantén 13. napján végeztek nála tesztet, amelynek pozitív eredménye múlt szombaton érkezett meg. A férfival egy repülőjáraton utazó 84 utast kontaktszemélyekként kezelik, a hatóságok keresik őket, hogy koronavírustesztet tudjanak elvégezni rajtuk.

További riadalmat okozott, hogy a feleségével Sziemreap városban élő férfi a karantén időszaka alatt elhagyta otthonát, és elment festményeket vásárolni. Emiatt az őt szállító tuk-tuk jármű sofőrjét is le kellett tesztelni, illetve a hatóságok figyelemmel követik a férfi által felkeresett üzletben dolgozók állapotát is. A férfi feleségének tesztje negatív lett.

Hétfői hivatalos tájékoztatás szerint az utóbbi 24 órában nem észleltek új megbetegedést Kambodzsában, ahol eddig mindössze 276 esetet diagnosztizáltak, és egyetlen halálesetet sem kötnek a koronavírushoz.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?