Létrehozva: 2019.05.26.

Mégsem költözött el felesége a volt osztrák alkancellártól!

Az Ibiza-videó után két nappal sokan megírták, hogy az ex-kancellár felesége elköltözött a közös lakásukból és magával vitte az alig 6 hónapos kisfiukat is. Ezt a hírt cáfolta Philippa Strache, aki továbbra is kiáll a férje mellett.

Miután előkerült a két éve, Ibiza szigetén készített kémvideó, amelyen Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár közbeszerzéseket ajánlott állítólagos orosz befektetőknek, ha azok megveszik a legnagyobb osztrák bulvárlapot a pártjának, a pártvezér minden tisztségéről lemondott.

Strache egyúttal elmondta, hogy előzőleg sokat ivott és külön bocsánatot kért a feleségétől a macsós viselkedése miatt.

“Tudom, hogy most figyelsz és remélem, hogy megbocsájtasz nekem” - mondta. A majdnem hat hónapos Hendrik nevű kisfiával kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott az OE24-nek, hogy “erős vagyok a kis emberemért”.

Akkor osztrák források alapján a magyar sajtó is azt írta, hogy Philippa Strache a gyermekkel együtt a szüleihez költözött.

Közben pedig megjelent a Szabadságpárt nevében készített alábbi videó, amelyen ő maga arra buzdítja az osztrák választókat, hogy a hétvégén szavazzanak Harald Vilimskyre, aki az Osztrák Szabadságpárt EP képviselője és aki márciusban bécsi újságíróknak azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök "Európa hőse".     

Ezt a videót nyilván már korábban felvették, de a hírek szerint maga Philippa Strache is cáfolta, hogy elköltözött volna.

Forrás: Epochtimes

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl