Létrehozva: 2021.10.18.

Megrémítette az amerikai hírszerzést Kína új hiperszonikus atomfegyvere

Kína katonai képességeit jócskán alábecsülte Amerika és nyugati szövetségesei.

Szerző Gaál József

A legnagyobb titokban Kína nemrég tesztelt egy atomtöltet célba juttatására alkalmas hiperszonikus űrfegyvert, melynek a fejlettségi szintje még az Egyesült Államok hírszerző szolgálatait is meglepte – írja a Financial Times nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.

A brit pénzügyi lap értesülései szerint a kínai hadsereg még valamikor augusztus közepén lőtt ki a világűrbe egy hiperszonikus siklórepülőt, amely először Föld körüli pályára állt, megkerülte a bolygót, majd visszatért a légkörbe és becsapódott a földbe. Úgy tudni, hogy a fegyver 38 kilométerrel elvétette az előre kijelölt célpontot, de szakértők szerint ez a távolság még hibahatáron belülinek mondható, főleg ha azt nézzük, mekkora utat tett meg a kilövéstől számítva.

„Fogalmunk sincs, hogyan csinálták ezt” – fogalmazott a Financial Timesnak egy amerikai titkosszolgálati tisztségviselő, aki szerint ez a teszt is bizonyítja, hogy Kínai katonai képességeit túlságosan alábecsülték a nyugati nagyhatalmak.

[caption id="" align="alignnone" width="700"] A Financiat Times úgy tudja, hogy a hiperszonikus siklórepülőt egy Hosszú Menetelés 2C nevű hordozórakétával lőtték fel a világűrbe a kínaiak.[/caption]

A kínaiak által tesztelt hiperszonikus siklórepülő egyébként a fegyverkezési űrverseny egyik legújabb terméke. Lassabb, mint a ballisztikus rakéták, viszont sokkal nehezebb védekezni ellene, mivel manőverezhető és nem fix röppályán repül a cél felé. Kína mellett az Egyesült Államok, Oroszország, India, Japán, Brazília és Franciaország is fejleszt ilyen típusú fegyvereket.

Taylor Fravel Kína-szakértő a fegyvertesztre reagálva azt mondta, hogy ez a nukleáris robbanófejjel felfegyverzett hiperszonikus siklójármű lehetővé teszi Kína számára, hogy kicselezze az amerikai rakétavédelmi rendszereket, melyeket a ballisztikus rakéták megsemmisítésére terveztek, de egy manőverező járművet képtelenek lennének kiszűrni.

Lapértesülések szerint a kínaiak új csodafegyverét az állami tulajdonban lévő China Academy of Aerospace Aerodynamics nevű kutatóintézet fejlesztette, mely többek között a kínai űrprogram rakétáit is gyártja.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét