Létrehozva: 2019.12.09.

Megrázó szavak, megszólalt a házmester az eperjesi halálos gázrobbanás után

A házmester látta, ahogy törmelék temet be három nőt a gázrobbanás után.

A gázrobbanás sújtotta eperjesi 12 emeletes Munkácsi utcai panelház 7-es számú bejáratának házmestere nyilatkozott. Mojmír Květoň nem tudta megmondani, hogy a ház melletti munkálatok miatt történhetett-e a robbanás a panelház felső emeletein, viszont véleménye szerint a hibát nem közvetlenül a házban követték el.

„Biztosan nem a lakóházban szivárgott a gáz. A ház elektromos, gáz- és víz vezetékeit, felszállóvezetékeit teljesen kicserélték” – fogalmazott. Emellett szavai szerint a kazánházban gázszivárgásmérőt helyeztek el – írja a Paraméter.

„Mindegyik mérőberendezés működött, minden évben revíziót hajtottak végre rajtuk” – tette hozzá.

Röviddel a robbanás előtt lement a kazánházba, hogy kiszellőztessen, mivel kint is érezték a gázt. Így tettek a szomszédban is. Ám azután alighogy kiért az épületből, jött a robbanás. A ház bejárata előtt állt ekkor három asszony, akikre rázuhant a törmelék. „Az egyikük túlélte, neki segítettem. A másik a törmeléken feküdt, a harmadikat pedig betemette” – mesélte.

Mojmír Květoň szerint nem a fűtőberendezések hibája okozhatta a robbanást. Emlékeztetett, hogy a kazánház gyakorlatilag érintetlen maradt, a felső emeleteken történt a robbanás. Emellett a liftakna is égni kezdett, ahol nincs gázvezeték. „A gáz valahol a föld alatt terjedhetett szét” – vélekedett.

Eltér a véleménye a tűzoltókétól, akik állítják, a ház rekonstrukciója a tűzvédelmi előírásoknak nem felelt meg. Meg van róla győződve, hogy a hiba nem az ő részükről történt.

A rendőrség közlése szerint hat személyt vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő gázrobbanással kapcsolatban vasárnap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

hirtv.hu

Napi aktuális – Grezsa István: A polgármester nem csinál mást csak háborúzik és a saját politikai ambícióit kergeti + videó

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart