Létrehozva: 2020.10.17.

Megrázó részletek: pucérra vetkőztette és megerőszakolta 12 éves fiát a horroranya

Azt mondta a fiúnak, hogy nincs ebben semmi különös...

Kizárólag egy embernek merte elmondani még tavaly egy 12 éves kisfiú, mit művel vele édesanyja 2018-ban: a meg nem nevezett személy mostanra a fiú törvényes gyámja. A gyermek ezután megrázó részletességgel mesélte el a rendőröknek, mit tett vele a 34 éves Brittany Rouleau, aki végig azzal hitegette fiát, hogy amit művelnek, elfogadott, ám ha kiderül, bajba kerülhet.

A részletes vallomás alapján kiderült: Rouleau arra kérte fiát, hogy üljön le közös ágyukra, és kezdjen el vetkőzni, közben pedig mesélje el, hogyan szokott maszturbálni. A nő eközben szintén elkezdte levenni a ruháit, majd megerőszakolta gyermekét. Az aktust követően végül Rouleau megkérte fiát, hogy takarítsa le magát.

Rouleau beismerte tettét, jelenleg bírósági tárgyalását várja a wichitai börtönben, ahonnan 100.000 dollár óvadék ellenében szabadulhat – írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil