Létrehozva: 2018.04.06.

Megrázó, ami kiderült a besztercei tömegszerencsétlenség áldozatairól

A Beszterce folyóban csütörtökön kilenc ember vesztette életét, közülük négyen testvérek voltak.

Gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás a romániai, csütörtöki baleset ügyében, amelyben kilencen vesztették életüket, egy ember pedig megsérült. 

Kiderült, hogy a halálos áldozatok közül négyen testvérek voltak, és a többiek is rokoni kapcsolatban álltak. A kilenc férfi jó ideje dolgozott napszámosként az ország különböző régióiban. A héten Arad megyében facsemetéket ültettek, szerda este tértek haza szülőfalujukba az ortodox húsvéti ünnepekre.

A furgon - feltételezhetően egy durrdefekt következtében - lesodródott az útról, átszakította a korlátot és egy csatornába zuhant, amelyikben a Beszterce folyó vize folyik két víztározó között. Csak egy utasnak sikerült kiszabadulnia és a partra jutnia. Hét áldozat holttestét a partra emelt furgonban találták meg, két holttestet pedig a csatorna több méter mély vizében. A munkások feltehetőleg azért nem tudtak kimenekülni a vízbe esett járműből, mert a furgonnak nem voltak ablakai - írja a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?