Létrehozva: 2018.06.21.

"Megöltem 40 embert, adjatok menedékjogot!"

Olyan belsõ levelezések birtokába jutott a német Bild címû napilap, amelyekbõl kiderül, hogy a Szövetségi Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal a legkegyetlenebb bûnözõket is beengedte az országba.

Gyilkosok, nemi erőszakot elkövetők, drogkereskedők. Ilyen és ehhez hasonló kemény bűncselekményeket elkövető migránsok is bebocsájtást nyertek az elmúlt években Németországba, sőt még menedékjogot is kaptak. A bűnelkövetők nem is titkolták a német hatóságok előtt, hogy milyen szörnyűségeket követtek el hazájukban, sőt pont ez volt az indok, amiért az országban maradhattak.

Azokat az embereket ugyanis, akiket hazájukban kivégzés vagy kínzás fenyeget, az Európai Unió humanitárius okokból védelmet nyújt.

A legnagyobb példányszámban eladott napilap azokat a dokumentumokat is bemutatja, amelyek a legbizarrabb ügyekbe engednek betekintést.

Ügyiratszám: 5877xxx: 40 emberrel végzett

A ghánai Baba M. 2016. december 6-i meghallgatása után a hivatalnok megkeresését küldött Düsseldorfba, ahol tájékoztatta a feletteseit, hogy az afrikai bevándorló azt állítja, 40 embert ölt meg a hazájában. A menedékkérő aktája akkor még feldolgozás alatt volt, azóta sem lehet tudni, mi lett a sorsa.

Ügyiratszám: 6971xxx: 85 bűncselekmény

Egy török férfi 2017 novemberében azzal állt elő a menedékkérelmével kapcsolatos meghallgatáson, hogy hazájában 85 elkövetett bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást. Az ügyben eljáró hivatalnok segítséget kér feletteseitől, hogy miként kellene az ügyben eljárnia.

Ügyiratszám: 6928xxx: nemi erőszak

Az augsburgi kirendeltség azért írt 2016. december 2-án a bevándorlási hivatal központjának levelet, hogy meg tudja, miként kell kezelni annak a pakisztáni migránsnak a menedékkérelmét, aki a férfiakhoz és a nőkhöz egyaránt vonzódik, és állítása szerint hazájában megerőszakolt egy férfit.

Ügyiratszám: 6304XXX: többszörös gyilkos

2016 végén egy bangladesi férfi jelentkezett meghallgatásra a bochumi hivatalban. Ekkor közölte az ügyintézővel, hogy ő egy sorozatgyilkos, és hazájában már 85 évre el is ítélték. A férfi még az ítéletről szóló dokumentumok másolatát is elhozta magával bizonyítékként.

 Ügyiratszám: 3A13XXX: belügyminiszter meggyilkolása

2011 áprilisában a dagesztáni Yakhya Y. közölte, hogy megrendelésre megölte a dagesztáni belügyminisztert 2009-ben. A hivatal dolgozói szerint a férfi igazat mondott, és tettéért hazájában üldözik a rendőrök és az áldozat családtagjai is. A levelezés szerint a Yakhya Y.-nak védelmet kell nyújtani, mert politikai üldöztetésnek van kitéve, bebörtönzése esetén pedig megkínoznák.

Ügyiratszám: 7007XXX: nők és gyerekek kivégzése

Egy Sierra Leonéból érkezett migráns elmesélte a hatóságoknak, hogy gyerekkatonaként rengeteg civillel, köztük nőkkel és gyerekekkel is végzett korábban. A férfi elmenekült hazájából, Németországba 2016 decemberébe érkezett, és azt reméli, hogy itt védelmet nyújtanak neki, mert már több másik európai uniós tagállam elutasította a menedékkérelmét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl