Létrehozva: 2021.10.01.

Meglepő kijelentést tettek a harmadik Covid-elleni oltás kapcsán az izraeli tudósok

Kiderült, hogy mit tapasztalnak Izraelben a harmadik oltás beadása után.

„Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után” – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál pénteken.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint lényegesen kevesebb mellékhatás jelentkezett a Covid-19 elleni vakcina harmadik adagjának felvétele után, mint az első kettőnél, 3 millió izraeli beoltása után mindössze 19 esetben alakultak ki súlyos mellékhatások. Minden korcsoportban kevesebb kellemetlen kísérőtünetről számoltak be, mint a fáradtság, a gyengeség vagy a fájdalom a karban az injekció helyén. Általános gyengeséget harmadjára csak 87 embernél regisztráltak minden millió beoltott közül, míg ezt az első két alkalommal 272 és 251 esetben jelentették.

Karjukat is sokkal kevesebben fájlalták: minden millió beoltott közül mindössze 43-an, szemben a 223 és 514 panasszal az előző oltásoknál. A 19 súlyos mellékhatás esetében az egészségügyi hatóságok még vizsgálják, hogy valóban összefüggnek-e a vakcina felvételével.

A minisztérium „jelentéktelen gyakoriságúnak” értékelte a 12-15 évesek körében észlelt szívizomgyulladást, miután mindössze egy esetet jelentettek a 331 538 beoltott gyermekből. Az első és a második oltás után 255 444 gyermek közül 11-nél jelent meg ez a mellékhatás, tíz fiúnál és egy lánynál, 3-5 nappal a beoltásuk után. Már mind a 12 gyermeket hazaengedték kórházi kezelésük után, és otthonukban rövid lábadozás után hamarosan meggyógyultak.

A minisztérium szerint jóval magasabb eséllyel alakult ki ez a rendkívül ritkán jelentkező mellékhatás a koronavírussal fertőzötteknél, mint az oltás után. Az egészségügyi minisztérium a jelentésében hangsúlyozta, hogy noha igyekeztek adatokat gyűjteni a vakcina mellékhatásairól, az enyhébb esetek egy részét, melyek nem igényeltek semmiféle orvosi ellátást, valószínűleg nem is jelentették.

Izraelben december végén kezdődött az első oltási kampány, melyben háromhetes időközzel kétszer oltották be a lakosság önként jelentkező, 12 évesnél idősebb részét a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Eddig 6 119 945 ember már legalább egy oltást kapott, ez a lakosság 65,81 százalékát jelenti. Az augusztusban indított harmadik kampányban a legalább öt hónappal korábban már kétszer is beoltottak közül is 3 404 619-en, a lakosság 36,61 százaléka kapott újabb oltást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját