Létrehozva: 2016.11.05.

Megkéselte és felgyújtotta barátnőjét, mert szakított vele

A férfi nagyon rosszul viselte, hogy a nõ hét hét után elhagyta - kegyetlen bosszút állt ezért.

Paul Lambert a népszerű szexpartnerkeresőn, a Tinderen ismerkedett meg a fiatal doktornővel, Angela Jay-jel, de a kapcsolat nem tartott túl sokáig: Jay közel két hónap után szakított a férfival. És ezért kis híján az életével fizetett.

Lambert ugyanis nem bírta feldolgozni, hogy vége, ezért napokig figyelte a nőt, fenyegetőző üzeneteket küldött neki, végül a lakásába is belopózott.

Mikor a nő hazaért a munkából, Lambert előjött rejtekhelyéről, és egy nagy késsel többször is megszúrta Jay-t. A vérben fetrengő nőre ezután benzint öntött, és felgyújtotta.

A nőnek hatalmas szerencséje volt, mert a ruhája alig kapott lángra, majd míg a férfi elfordult, a lakásból is sikerült kimenekülnie. A szomszédokhoz tudott átszaladni, ők hívtak hozzá mentőt - ennek köszönheti az életét.

A gyilkossági kísérlet után Lambert elmenekült, nyomában a rendőrökkel. Két órán keresztül tartott a fogócska, végül a férfi végső elkeseredésében késsel rontott a rendőrökre is. A rendőrök előbb sokkolóval akarták kiütni a férfit, de mivel ez nem hatott, agyonlőtték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút