Létrehozva: 2019.03.28.

Megint hazudtak a balliberálisok

Egy, az Európai Parlament által újonnan elfogadott dokumentum lehetõséget ad az Afrikából érkezett illegális migránsok számára, hogy legalizálják a státuszukat Európában. Milliókat szabadítanának Európára.

Az Alapjogokért Központ közösségi oldalán megjelent hír szerint az Európai Parlamentben óriási többséggel elfogadott dokumentum

„felhívja a bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak biztonságos és legális lehetőségeket az unióba belépni kívánó migránsok, menekültek és menedékkérők számára”.

A dokumentum tehát kifejezetten pártolja a gazdasági migrációt. A határozatot a "nemzetellenes magyar szárny", azaz Meszerics Tamás volt LMP-s, illetve Niedermüller Péter és Molnár Csaba DK-s EP-képviselők is megszavazták.

Az Alapjogokért Központ összeállításából kiderül, hogy

a dokumentum kifejezetten pártolja az illegális migráció legalizálását, tehát nyíltan már nemcsak a menekültekét, hanem minden gazdasági bevándorlóét.

Az elfogadott dokumentum azért is érdekes, mivel balliberális vélemények szerint bevándorlás nincs, nem is volt, azt nem támogatja senki, és pláne nem akar senki itt az illegálisból legális migrációt faragni. A most elfogadott dokumentum tökéletesen leleplezi ezt a hazugságot.

A dokumentum elfogadását hosszú és vitatható okfejtéssel ajánlották a képviselőknek. Az ajánlás szövege az Origo.hu-n részletesen olvasható.

A dokumentum hangsúlyozza a civil társadalmi szervezetek fontos szerepét a fajgyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelemben, és felhív az alulról szerveződő szervezetek pénzügyi támogatásának európai, nemzeti és helyi szinten történő növelésére; ezért

felhívja a bizottságot, hogy jelenlegi finanszírozási programjaiban, valamint a következő többéves időszak vonatkozásában szenteljen kiemelt figyelmet az afrikai származású emberek problémáinak.

A dokumentum felhívja a bizottságot arra is, hogy érintett szervezeti egységein belül hozzon létre egy kifejezetten az afrofóbiával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó munkacsoportot; felhívja a bizottságot és a tagállamokat, hogy – figyelemmel a meglévő jogszabályokra és gyakorlatokra – biztosítsanak biztonságos és jogszerű legális lehetőségeket az unióba belépni kívánó migránsok, menekültek és menedékkérők számára.

Az elfogadott dokumentum ellenére biztosak lehetünk abban, hogy az Unió migránssimogató balliberálisai a jövőben is szemrebbenés nélkül hazudják majd azt, amit eddig is:  bevándorlás nincs, nem is volt, azt nem támogatja senki, és pláne nem akar senki itt az illegálisból legális migrációt faragni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők