Létrehozva: 2020.12.27.

Meghaladta az egymilliót az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában

A korábbi napoknál jóval kevesebb, mintegy hatezer új beteget jegyeztek fel az elmúlt napon Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma vasárnap már átlépte az egy egymilliót, az elhunytaké pedig megközelítette a 18 ezret.

A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napon 6113 esettel 1 025 989-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 72 áldozattal 17 774-re. Eddig 658 538-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 6,6 ezren, az aktív betegek száma így csaknem hatszázzal 349 677-re csökkent. Az elmúlt napok óta a mostani a legalacsonyabb napi növekedés az új fertőzöttek számában: pénteken 7709, míg a megelőző három napon 10-11 ezer körüli új beteget regisztráltak.

Fotó: Shutterstock

A legtöbb új beteget, több mint hétszázat az elmúlt napon ismét a fővárosból jelentették, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben már meghaladta a 107 ezret, az elhunytaké 15-tel 1844-re emelkedett.

Előző nap az országban 1674 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.

Már Ukrajnában is felbukkant egy beteg, aki a koronavírus új, Nagy-Britanniában feltűnt változatával fertőződött meg – számolt be Viktor Petrov, egy ungvári, fertőző betegségekre szakosodott orvos az Obozrevatyel hírportálnak. A szakorvos elmondta, hogy a 24 éves fiatalembernek koronavírusos tünetei voltak enyhe lefolyású betegséggel, de a PCR-tesztje, amelyet Kárpátalján végeztek el, negatív lett. Kárpátaljára csak rövid időre látogatott haza, mert állandó tartózkodási engedéllyel Csehországban dolgozik. Vissza is utazott oda, ahol viszont később azonosították nála a vírus új változatát, jelenleg pedig megfigyelés alatt tartják.

Világszerte 80 331 940-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 757 371-re a halálos áldozatok és 45 388 233-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 79 815 527 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 750 262, a gyógyultaké 45 002 559 volt.

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 18 982 633 fertőzött volt eddig a napig, és 994 911-en haltak meg.

Indiában 10 169 118 fertőzöttet, 147 343 halálos áldozatot és 9 740 108 gyógyultat jegyeztek fel.

Brazíliában 7 465 806 fertőzöttről, 190 795 halálos áldozatról és 6 654 189 gyógyultról tudni.

Oroszországban 2 992 123-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 53 539-re, a felgyógyultaké pedig 2 402 122-re emelkedett.

Franciaországban 2 607 688 fertőzöttet, 62 694 halálos áldozatot és 195 638 gyógyultat regisztráltak.

Az Egyesült Királyságban 2 262 735 a fertőzöttek száma, és 70 513-an haltak meg a betegségben.

Törökországban 2 133 373 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 19 624, a gyógyultaké 1 994 034.

Olaszországban 2 038 759 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 71 620-ra nőtt, és 1 386 198-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Spanyolországban 1 854 951 fertőzöttet és 49 824 halálos áldozatot regisztráltak.

Németországban 1 646 240 a fertőzöttek száma, 29 946 a halottaké, 1 253 285-an meggyógyultak.

Kolumbiában 1 584 903 fertőzöttet és 41 943 halálos áldozatot tartanak nyilván.

Argentínában 1 578 267 a fertőzöttek és 42 501 a halottak száma.

Mexikóban 1 377 217 az igazolt vírusbetegek és 122 026 a halottak száma.

Lengyelországban 1 253 957 fertőzöttet regisztráltak, 27 061-en meghaltak és 992 381-an felépültek a kórból.

Iránban 1 194 963 fertőzöttet, 54 574 halálesetet és 942 548 gyógyultat tartanak számon.

Ukrajnában 1 049 717 fertőzöttet, 18 389 halálesetet és 676 234 gyógyultat tartanak nyilván.

A Dél-afrikai Köztársaságban 994 911 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 26 521-en meghaltak, 839 194-en pedig felgyógyultak.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 541 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4770 halálos áldozatot és 89 423 gyógyultat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő