Létrehozva: 2020.03.28.

Meggyógyult a koronavírusból egy 95 éves asszony

Egy svájci 95 éves nő is meggyógyult, miután elkapta a koronavírust.

A svájci nőt, Gertrude Fattont elkülönítve kezelték, egyszer azt is megtagadta, hogy intubálják a légzéskönnyítés érdekében. Fatton erről pontosabban úgy nyilatkozott, hogy

az én koromban ne intubáljanak engem. Leéltem az életemet, és azt mondtam nekik, hogy engedjenek el békésen.

Végül az orvosok gyógyultan engedhették el a járókerettel járó nőt, miután egy hétig antibiotikummal és malária ellenes szerrel kezelték. Fatton azóta okostelefonon tartja a kapcsolatot 10 unokájával és 11 dédunokájával.

Korábban, ezen a héten csütörtökön gyógyultan engedtek ki egy 101 éves férfit is Olaszországból, ő egyébként 1919-ben, a szintén sok áldozatot követelő spanyolnátha-járvány közepén született. A legidősebb ember eddig, akinek sikerült legyőznie a vírust, egy 103 éves kínai nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

metropol.hu

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA