Létrehozva: 2020.08.23.

Megdöbbentő fejlemények a motorosokat szándékosan elütő ámokfutóról

A német közvélemény értetlenül áll azelőtt, hogy miként lehetett még Németországban az a 30 éves iraki migráns, akinek a menedékkérelmét 2017-ben elutasították. Sarmad A. a Berlint elkerülő autópályán hajtott végre iszlamista terrortámadást a hét elején.

A német fővárosi szenátusban többségben lévő szociáldemokraták képviselője, Andreas Geisel azt állítja, hogy jogállami okai vannak annak, hogy 2017-ben nem toloncolták ki az iraki migránst Németországból.

Évek óta nem utasítunk ki az országból olyan embereket, akik polgárháborús országból érkeztek. Irak is ezek közé tartózik, vagyis nem számít biztonságos országnak

– nyilatkozta Geisel. A német Bild című napilap információi szerint az átmeneti tartózkodási engedélye az év végén járt volna le Sarmad A.-nak. Ráadásul a német hatóságok meglebegtették az elmúlt napokban, hogy nem lehet minden kétséget kizáróan állítani, hogy az iszlamista merénylő valóban iraki származású. A fiatal férfi Finnországon keresztül 2016-ban érkezett Németországba, hivatalos iratok azonban nem voltak nála.

Közvetlenül a merénylet előtt posztolta ezt a képet az elkövető. Ezzel az autóval vadászott a motorosokra később.
Fotó: facebook

Így mind az életkorára és származására vonatkozó adatokat a német hatóságok bemondásra hitték el.

A közösségi oldalakra egy motoros képet is feltöltött. Vajon ezzel akart üzenni?
Fotó: facebook

A berlini ügyészség közölte, hogy három rendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsítják a migránst, aki a rendőrségi kihallgatásán elismerte, hogy vallásos-iszlamista indíttatásból követte el a merényletet. A hatóságok nem találtak arra vonatkozó információt, hogy az illegális bevándorló tagja lett volna egy terrorszervezetnek, de azt tudni lehet, hogy a gyanúsított tavaly négy hónapig együtt lakott egy terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott, regisztrált közveszélyes iszlamistával egy menedékkérőket befogadó otthonban. Mint az közismert, a 30 éves Sarmad A. kedd este hajtott fel az autópályára egy autóval, és szándékosa ütött el motorosokat. Az ütközésekben összesen hatan sérültek meg, hárman életveszélyesen. Az utolsó ütközést követően az autó működésképtelenné vált, ekkor a férfi kiszállt a belőle, és a kocsi tetejére helyezett egy fémládát, és azt állította, hogy robbanószerkezet van benne.

A harmadik ütközés után működésképtelen lett az autója.
Fotó: Odd ANDERSEN / AFP

Allah akbar! Aki közelebb mer jönni, az meghal

– ordibálta. A kiérkező egyenruhások ártalmatlanították az elkövetőt, a tűzszerészek pedig megállapították, hogy sem a bőröndben, sem a kocsiban nincs robbanóanyag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat