Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.30.

„Még megérinteni se tudtam őket” – negyedik gyermekét vesztette el a fiatal édesanya

Sorozatban kapták a csapásokat a fiatalok. Már letettek arról, hogy valaha is nagy családjuk legyen.

Az ohiói Crystal és Marco Milutinovic jelenleg öt gyermek boldog szülei. Ám azonban ez nem volt mindig így, korábban már négy gyermeküket is elveszítették.

A nehézségek már első gyermekük megszületése előtt bekövetkezett, ugyanis öt évig próbálkoztak mire sikerrel jártak. A kis Demitirje világra jötte után azonnal egy hármas ikrekkel lett várandós Crystal. Egészen a 24. hétig minden normális volt, amikor is váratlanul beindult a szülés.

A koraszülöttek közül azonban csak egyikük maradt életben, két ikertestvére ugyanazon a napon hagyták magára. Először a kisfiút kapcsolták le az életben tartó gépekről, néhány perccel később pedig a kislány szíve is megállt. Mindössze három napot éltek.

A történtek sokkolták a szülőket, mély fájdalmat okozott számukra gyermekeik elvesztése – írja a The Sun.

„Minden nap az első dolgom az, hogy magamhoz ölelem a gyermekeimet. Két kisbabámat hagytam elmenni úgy, hogy még megérinteni se tudtam őket, ezért nem fog eltelni úgy nap az életemben, hogy ne ölelném magamhoz őket” – árulta el Crystal.

A nehezén pedig még nem voltak túl, ugyanis hamarosan Crystal ismét ikrekkel lett várandós, akikkel elvetélt. Két csecsemő és két magzat elvesztése után Crystal és Marco úgy döntöttek, hogy felhagynak minden próbálkozással. Ám az asszony mindenki meglepetésére ismét teherbe esett, ráadásul újra hármasikrekkel.

Terhessége minden egyes napját rettegésben élete meg, de minden félelme ellenére Malina, Kostadin és Aleksija egészségesen jöttek világra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette