Létrehozva: 2020.06.20.

Még a rendőrök is elsírták magukat a helyszínen: halálra kínozták szülei a 11 éves kisfiút

Válogatott kegyetlenségeket kellett elviselnie a kisgyereknek.

Még a sokat látott rendőröket is megrázta a 11 éves coloradói Zachary Sabin halála, akinek válogatott kegyetlenségeket kellett elszenvednie, mielőtt elhunyt.

Kiderült ugyanis, hogy a kisfiút még márciusban édesapja és mostohaanyja szó szerint halálra itatta vízzel, és a gyermeket egyébként is rendszeresen verték és terrorizálták.

Zachary egész teste, így az arca, a karja és a lábai is tele voltak zúzódásokkal, és egy vizelettel teli pelenkát viselt, amikor megtalálták holttestét. Az apa és a mostohaanya kedden feladta magát a rendőrségen, így szinte minden hátborzongató részlet kiderült a fiú utolsó napjával kapcsolatban.

Március 10-én este hatkor Ryan Sabin arra ért haza, hogy fia csak kortyolgatja a vizet, és azt is visszaöklendezi. A férfi úgy gondolta, hogy ez azért van, mert a fiú túl lassan iszik, ezért amíg ők a család többi tagjával leültek vacsorázni, Zacharyt arra kényszerítették, hogy még többet igyon. A fiú este kilenckor már arra panaszkodott, hogy nem bír felállni, mert nem érzi a lábait, így apja kétszer is megrúgta őt, hogy keljen fel. Végül 11 óra után fektette le az akkor már beszédképtelen, szinte eszméletlen fiút, aki a reggelt már nem érte meg.

A kisfiú halálát a boncolás szerint a túlzott mennyiségű vízfogyasztás okozta, ami gyakorlatilag mérgezéshez vezetett, hiszen szilárd táplálékot legalább négy órán át egyáltalán nem kapott. Állítólag a kisfiúval azért itattak vizet, mert a gyerek sokszor ágyba vizelt és a vizeletét túl sötétnek és büdösnek találták... Az édesapa állítólag többször is azt mondta fiának, hogy „úgy idd a vizet, ahogy én ittam a hadseregben”.

Zachary édesapja reggel hat óra után értesítette a mentőket, amikor a kihűlt, eszméletlen kisfiú szájából habszerű folyadék és vér folyt, ám a gyermeket az orvosok már nem tudták megmenteni. A boncolás szerint a fiúval négy óra alatt közel három liter vizet itattak meg.

A 41 éves, egykor az amerikai hadseregben szolgáló Ryan Sabin és a 42 éves Tara Sabin azt is bevallotta, rendszeresen bántalmazta a gyermeket. Ráadásul a Colorado Springs Gazette szerint a család másik öt gyermeke is szemtanúja volt a szörnyűségeknek...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl