Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.08.

Meditációs órákat kell tartani párizsi iskolában az erőszakos diákok miatt

A főként migránsok lakta párizsi elővárosokban jellemző az iskolás diákok részéről elkövetett fizikai agresszió.

A Párizs közvetlen szomszédságában található, főleg migránsok lakta Seine-Saint-Denis nevű megye több iskolájában is kötelezővé tették a meditációs órákat, hogy visszaszorítsák a diákok részéről elkövetett testi sértések magasak számát – írja a francia sajtó.

A döntés értelmében a diákoknak kötelező jelleggel részt kell venniük a jövőben ezeken a „műhelymunkán”, ahol főként jóga-alapú gyakorlatokat végeznek majd.

A meditációs órákat vezető egyik oktató arról mesélt, hogy a legtöbb fiatal, elsősorban a fiúk, képtelenek az érzelmeiket kezelni. Ezért megtanítjuk nekik, hogyan álljanak ellen a vágyaiknak, hogy ne ösztönszerűen cselekedjenek. Az erőszak ugyanis nem más, mint egy érzelem, ami így kerül kifejezésre. Ennek megelőzése érdekében például arra kérünk diákokat, hogy szorítsanak meg jó erősen a zsebükben egy tárgyat, hogy így próbálják meg elterelni a gondolataikat a haragról.

„Kevesebb baj és verekedés történik nálunk, amióta bevezettük a meditációs műhelymunkát. A diákokat sokkal jobban érdekli az élet és az iskola, amióta elkezdtük a programot.”

- fogalmazott egy helyi középiskola igazgatója a sajtónak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány