Létrehozva: 2018.07.10.

Matteo Salvini: Soros György imádja a rabszolgákat

Az olasz belügyminiszter egy tévécsatornának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a spekulációiról ismert Soros György migránsokkal akarja elárasztani Olaszországot és Európát. A miniszter szerint Soros imádja a rabszolgákat...

Az új olasz kormánykoalíció beiktatása óta a belügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltő Matteo Salvini szinte hetente kemény mondatokkal bombázza Soros Györgyöt, és annak nem kormányzati szervezeteit (NGO). Legutóbb a La7 nevű olasz tévéadónak adott interjút, amiben úgy fogalmazott:

Soros György ördögien mesteri terve az, hogy Olaszországot és Európát is elárassza migránsokkal.

Soros azt szeretné, ha egész Olaszország egy hatalmas migránstáborrá válna, mert rajong a rabszolgákért

– jelentette ki Salvini.

A belügyminiszter nem bízta a dolgokat a véletlenre, hogy szavai minél több emberhez eljussanak, a közösségi oldalán is megismételte nagy port kavart kijelentését. Bár a belügyi tárca vezetőjének szavai erősnek tűnhetnek, a felszínt megkapargatva mégis elősejlik némi realitás azokban. A magyar származású milliárdos az elmúlt évben 18 milliárd amerikai dollárt öntött az általa finanszírozott NGO-kba, amelyek többek között az afrikai embercsempészekkel összejátszva taxiztatják a migránsokat Európa partjaihoz. Salvini és az új olasz kormány elsősorban ennek szeretne véget vetni.

Matteo Salvini a tömeges migráció szervezésén kívül azért is elítéli Soros Györgyöt és annak alapítványait, mert szerinte az NGO-kon keresztül próbálják meg Európában reklámozni a drogfogyasztást, előszeretettel tüntetik fel pozitívumként a nemváltoztatást, és minden erejükkel megpróbálják aláásni az Európában több száz éve alapértéknek számító konzervatív családképet.

Nincs többé család apával és anyával. Nincs is jobb annál, mint egy olyan nyitott társadalomban élni, ahol mindenkinek hat apja, három anyja, 18 nagyszülője és hat unokatestvére van. Ezek pedig az éppen adott napi kedvükhöz igazítva változtatják a nemüket, és olykor még együtt is füveznek

– nyilatkozta szarkasztikusan Matteo Salvini, majd hozzátette:

Ezt akarják a gyerekeinkre hagyni. És hogy miért? Mert így már nem lesz többé se nő, se férfi. Csak egy darab, egy szám lesz mindenki gondolatok, nemzetiség, jogok és identitás nélkül.

Soros György persze nem csak Olaszországra vetette ki hálóját, hanem egész Európára. Aktívan, több millió fontos támogatással szállt be úgy a brit – Brexitet érintő – belpolitikába, hogy neki magyar származású amerikai milliárdosként semmi köze ahhoz. De rendszeres négyszemközti megbeszéléseket folytat az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel, Theresa May brit- és Pedro Sanchez baloldali spanyol miniszterelnökkel is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért