Létrehozva: 2019.05.08.

Mártírhalálra buzdítanak az iszlám szélsőségesek

Amélie M. Chelly francia szociológus a "Paradicsomra várva" címû könyvében ír arról, hogy az Iszlám Állam kommunikációja hogyan alkalmazkodott a nyugati és keleti társadalmak elvárásaihoz.

Az Iszlám Állam propagandistái külön megszólítási stratégiákat találtak ki a nyugati és a keleti társadalom tagjai számára, a még nagyobb hatékonyság érdekében. A toborzás során így sikeresen hálózzák be a nyugati társadalom fiataljait.

Az iszlám szakértőjeként ismert Amélie M. Chelly szerint már jóval a szíriai háború előtt megkezdődött a nyugati társadalmak radikalizálódása.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          

Az Iszlám Állam már kiterjesztette az utánpótlási toborzását a nyugati, nem muzulmán társadalomra is. Célpontjaik főleg a nyugati fogyasztói társadalmakból kiábrándult, periférián élő fiatalok.

Az iszlamisták ugyanis hamar felismerték, hogy a mindenféle ideáltól megfosztott fiatalokat könnyen lehet radikalizálni.

Az iszlamisták minden célpont felé a mártírhalál dicsőségét kívánják reklámozni, más-más motivációval. Régebben a terroristák a halált inkább egy veszélyként látták és el akarták kerülni, ezért a támadásnál egyben a lehetséges menekülési útvonalat is megtervezték. A nyugati iszlám mai fanatikus követői azonban a halálban egy boldogabb élet reményét látják, így ők nem számolnak a meneküléssel, hanem inkább mártírhalált halnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre