Létrehozva: 2020.03.20.

Már egy osztrák szükségszállón is megjelent a koronavírus

A Salzburg közelében fekvő bergheimi menekültszállón karantén alá kellett helyezni 162 migránst, miután egy 35 éves iraki bevándorlónak pozitív lett a koronavírus-tesztje. A Németországban található suhli befogadó központban pedig továbbra is nagyon feszült a helyzet.

A salzburgi hatóságok úgy döntöttek, hogy karatén alá kell helyezni a bergheimi menekültszálló mind a 162 lakóját. A szakemberek szerint erre azért volt szükség, mert nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy kivel léphetett kapcsolatba az a 35 éves iraki, akinek szerdán pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ausztriában egyébként ez az első eset, amely során hivatalosan is megerősítették, hogy a migránsok között találtak vírusfertőzöttet. A szálló lakói egyébként vegyes érzelmekkel fogadták a kényszerintézkedést.

Nem zárható ki, hogy a németországi Suhlban lévő befogadó központhoz hasonlóan Bergheimban is elszabadulnak majd az indulatok.

A suhli menekültközpont
Fotó: WichmannTV / Getty Images

Suhlban már több tucat rohamrendőrt is ki kellett vezényelni a menekültszállóhoz. A hatóságok nem tartják kizártnak, hogy hamarosan könnygázt vagy vízágyút kell majd bevetniük az egyenruhásoknak. A helyszínen van több tolmács is, és próbálják megértetni a lakókkal, hogy a karantén elkerülhetetlen. A rendőrség szerint egyébként egy kisebb keménymag tüzeli a többi 500 lakót az ellenállásra. Helybéliek beszámolója szerint folyamatosak a szökési kísérletek, van, hogy csoportosan próbálnak meg átmászni a kerítésen.

Német hírportálok pedig arról adtak hírt, hogy a kerítésostrom során még az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlója is előkerült. A migránsok pedig a feszült helyzetekben a gyermekeiket állítják a kerítés közvetlen közelében, gondolván, hogy a kicsik megvédik őket a hatóságok szükségszerű válaszcsapásaitól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat