Létrehozva: 2018.03.15.

Már charterjáratokkal is érkeznek a migránsok, ez az új trükk

Fõleg a görög táborokból jönnek így a migránsok, akiket embercsempészek segítenek a hosszú út során.

Tavaly összesen 11 000 ember érkezett illegálisan Németországba repülővel a hivatalos adatok szerint, viszont ez a szám a valóságban sokkal nagyobb lehet. 

A migrációval foglalkozó intézmény, (GASIM) több pontos adatot is közzétett a német bevándorlás helyzetéről. Tavaly 15 000 menekült érkezett Németországban havonta. A 2017-ben érkezett 200 ezer bevándorló közül minden harmadik repülővel jött, a (BAMF) által készített felmérések alapján.

A schengeni határokon belül Görögország volt fő elosztó pont, és Németországba repültek a legtöbben.

Tavaly év vége felé Merkelék is besokalltak, és sokkal szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be a repülőtereken. A német szigorítások óta a közép-európai repterek lettek a migránsok fő célállomásai, ahonnan már a hagyományos eszközökkel érik el Németországot.

Ezeket az utakat komoly embercsempész bűnszervezetek tervezik és vitelezik ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért