KÜLFÖLD

Már a milliomosok egyik kedvenc karácsonyi ajándékát is hamisítják

Hamisítványnak bizonyult a ritka, ódon skót nedûk több mint egyharmada egy tudományos vizsgálat során. A kutatók 55 ritkának mondott alkoholos italt vizsgáltak, ám 21 megbukott a teszteken, utánzatnak bizonyult. Ráadásul a vizsgált italokat hasraütés-szerûen választották ki!
  • Szerző: Ripost

Döbbenetes eredményre jutottak egy vizsgálat során a Skót Egyetemek East Kilbride-i Környezettudományi Kutatóközpontjában (SUERC) – számolt be a hihetetlen eredményekről a BBC. Az egyetem kutatói a radiokarbonos kormeghatározás továbbfejlesztett technológiájával végeztek kutatást, amely során 55 palacknyi skót whiskyt vizsgáltak meg. A palackozott nedűkből 21 bizonyult vagy hamisítottnak, vagy az derült ki, hogy nem is abban az évben párolták, ami a palack címkéjén szerepelt.

A mintákat a Rare Whisky 101 (RW101) nevű cég küldte el az egyetem kutatóinak, mert aggódtak a hamisított whiskyk terjedése miatt. A beküldött palackokat véletlenszerűen válogatták ki aukciókon, magánkollekciókból és kiskereskedőktől vásárolt üvegek közül.

Tavaly egyébként ugyanez a cég leplezte le, hogy egy svájci szállodában 7600 fontért (27 millió forint) vásárolt skót whisky nem ódon volt, hanem csak ósdi hamisítvány.

A mostani vizsgálatban hamisnak bizonyult italok között volt egy 1885-ös Ardbeg, amelyet egy magángyűjtőtől vettek, illetve egy Thorne's Heritage a 20. század elejéről, amit pedig egy aukción szereztek.

Ha a teszteken elbukott 21 üvegnyi whisky eredeti lett volna, akkor összértékük elérte volna a 635 ezer fontot (225,5 millió forint). Az RW101 cég becslése szerint 41 millió fontnyi whisky-t tehet ki a hamisítványok értéke a magángyűjteményekben.

És ezeket olvastad már?