Létrehozva: 2019.09.03.

Már 5-en meghaltak a pusztító időben, szükségállapotot rendeltek el Virginiában is

Hétfő estig öt halálos áldozatról érkezett jelentés a Dorian hurrikán pusztította Bahama-szigetekről, helyi idő szerint este az amerikai Virginia államban is szükségállapotot hirdetett a kormányzó.

A szokatlanul lassan mozgó hurrikánt a meteorológusok változatlanul az idei év legpusztítóbb viharának minősítik. A vihar hétfőn este, másfél nap elteltével még mindig a Bahamák fölött tombolt.

„Történelmi tragédiát élünk át” – fogalmazott Hubert Minnis, a Bahamai Közösség kormányfője, amikor bejelentette a Dorian halálos áldozatait. Rendkívül kiterjedtnek és az ország történetében példa nélkül állónak nevezte a pusztítást. Mint kiderült, a viharban legalább 21 ember megsebesült, őket a mentőhelikopterek kimentették, de Samuel Butler nassaui rendőrfőnök – rádión közvetített tájékoztatójában nyugalomra intve az embereket – közölte, hogy a vihar miatt a helikopterek egyelőre nem tudnak további sebesültekért menni. „Egyszerűen nem tudjuk elérni önöket” – fogalmazott.

Az amerikai parti őrség négy helikoptere is a Bahamákon van, hogy segítsen a mentésben.

Közben az Egyesült Államok keleti partvidékének vihar fenyegette államaiban változatlanul nagy a készülődés a hurrikánra. Florida, Georgia, Dél- és Észak-Karolina után hétfőn este Virginia állam kormányzója, Ralph Northam is rendkívüli állapotot hirdetett ki.

Donald Trump elnököt, aki délután virginiai klubjában golfozott, a katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) óránként tájékoztatta a fejleményekről. Ron DeSantis floridai kormányzó telefonon konzultált az elnökkel.

Floridában hétfőn este már zárva voltak a repülőterek, kivéve az orlandói nemzetközi légikikötőt, amelyet kedden zárnak majd le. A térségben – beleértve Georgiát, valamint Észak- és Dél-Karolinát is – több mint 2700 repülőjáratot töröltek. Florida keleti partvidékén hétfőtől zárva vannak az oktatási intézmények, evakuáltak több mint 90 idősotthont és kilenc kórházat. Az állam 11 tengerparti megyéjében kötelező kiürítést rendeltek el, további öt megyében pedig ajánlották az evakuálást.

Kötelező evakuálást rendeltek el Georgia és Észak-, valamint Dél-Karolina tengerparti településein is.

A floridai hatóságokhoz több helyről érkezett bejelentés árdrágításról. West Palm Beachben például egy palack vízért az eddigi három dollár helyett kilenc dollárt kértek el, s ugyanezen a településen négy dollár fölé szökött a benzin ára is, miközben a múlt héten még alig valamivel több mint két dollárba került gallonja. (Egy gallon 3,8 liter.)

Az amerikai Vöröskereszt szóvivője, Jenelle Eli Washingtonban bejelentette, hogy a szervezet 1600 önkéntest mozgósít, és szállítójárműveket, traktorokat, valamint segélycsomagokat küld a déli államokba. A segélycsomagokban takarók, gyógyszerek, készételek vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el