Létrehozva: 2020.10.27.

Málta: 13 buszmegállót vert szét egy eritreai migráns pusztán szórakozásból

Az illegális bevándorló 15 ezer eurós, azaz átszámítva nagyjából 5,5 millió forintos kárt okozott.

Szerző Gaál József

A máltai rendőrség a hétvégén őrizetbe vett egy eritreai származású illegális bevándorlót, aki a gyanú szerint minden ok nélkül vert szét 13 buszmegállót a Valletta környéki kistelepüléseken – írja a Television Malta (TVM) nemzeti műsorszolgáltató.

A floriani rendőr-kapitányságra vasárnap hajnali 1 óra 45 perckor érkezett lakossági bejelentés arról, hogy egy színes bőrű férfi válogatás nélkül szétveri a kisváros buszmegállóit. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és rövid keresgélés után rá találtak is egy zavartan viselkedő migránsra, aki megfelelt a személyleírásnak. A férfit megállították és átkutatták. A táskájából előkerült egy hatalmas vasrúd és több apró üvegszilánk is. A nadrágja csurom vér volt.

A nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy az afrikai illegális bevándorló legalább 13 buszmegállót vert szét az elmúlt egy hónapban Valletta környékén. Valamelyiket többször is. A rendőrség közleménye szerint az okozott kár 15 ezer euró, azaz átszámítva 5,5 millió forint.

A hétvégén egyébként rengeteg feladatot adtak a máltai rendőrségnek az országban tartózkodó illegális migránsok. Vasárnap például azért riasztottak egy gyors reagálású egységet Vallettában, mert 4 közel-keleti bevándorló egy tömbház tetejéről a felső emeletek teraszaira ugrált, hogy betörhessenek a lakásokba.

Ebben az esetben a rendőrök több utcát lezártak Valletta belvárosában, hogy elvágják a migránsok menekülő útvonalait. Az egyenruhások végül egyesével fogdosták össze a gyanúsítottakat. Volt akit a tetőről szedtek le, másokat a lakásokban bujkálva értek tetten. Egy bevándorlót pedig kórházba kellett szállítani, miután a lakóház tetejéről leugrott az udvarra és több csontját is eltörte. Feltehetően azt hitte, hogy a bátor mutatvány után majd meglóghat...

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya