Létrehozva: 2019.05.05.

Magyarország és Trump után: a spanyol VOX párt falat építene Afrika felé!

Nem tudjuk, hogy az "áthatolhatatlan fal" ötletébõl lesz-e valami és ha igen, mikor. Az EP kampányban azonban jó reklámfogásnak is megfelel.

A VOX párt sikereivel Spanyolország valamelyest jobbra tolódott, de egyelőre még nem teljesen, mert minden jel szerint kisebbségi kormányzásba kezd a Spanyol Szocialista Munkáspárt /PSOE/ és a Podemos az EP-választások után.

A VOX körülbelül 9–12 helyet jelenthet Matteo Salvini új pártszövetségének az EP-ben és egy ütős ígérettel álltak elő.

Ez pedig az, hogy

ha hatalomra kerülnek, akkor egy “áthatolhatatlan falat” építenek Afrika felé Marokkó határán és ennek a falnak a költségeit Marokkóra hárítják.

Hogy ez mennyire reklámfogás vagy sem, nem tudni, mindenesetre a fal és a költségek áthárítása pontosan az a gondolat, amelyet Trump elnök Mexikóval kapcsolatban megfogalmazott.

Mint ismeretes, egy dupla drótkerítés már régóta létezik a Marokkó északi részén lévő spanyol enklávéban (Ceuta és Melilla). Tavaly a
szocialista kormány belügyminisztere pedig azt vetette fel, hogy ezt a kerítést meg kellene szüntetni, hogy az afrikai bevándorlók szabadon jöhessenek, de hála Istennek ebből nem lett semmi.

Különösen azért volt furcsa ez a gondolat, mert a kerítés építését annak idején az EU is finanszírozta (bizony!).

E pillanatban 50 ezer szubszaharai és marokkói vár arra, hogy át tudjon jutni Európába és egyelőre naponta 100-200 fő csónakba is ül a marokkói partok különböző kikötőiben.

Forrás: Voiceofeurope

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre