Létrehozva: 2018.09.13.

Magyarok is meghalhatnak a szíriai brutális végjátékban!

Idlib tartomány ostromával kapcsolatban az iszlamisták most olyan várost vettek célba a rakétáikkal, ahol magyarok is élnek.

Nem gondoltuk volna, hogy magyarokat is érinthet a szíriai háború utolsó nagy offenzívája. Az utóbbi napokban az oroszok és Asszad elnök is arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy ne avatkozzanak be a hadműveletekbe, Erdogan török elnök pedig azért aggódott, hogy a harcok miatt akár több millió ember is elindulhat Törökország felé és őket már nem tudnák befogadni.

A brutális végjáték olyan magyarokat is érinthet, akik a tartomány Maharda városában élnek.

A terroristák máris fokozták a település elleni rakétacsapásaikat, annak ellenére, hogy ott nem állomásoznak szír katonák, csak a helyi férfiak által alapított Nemzetvédelmi Erők.

Az s4c.news-nak sikerült felvennie a kapcsolatot Kecskés Juliannával, aki családjával együtt él Mahardaban. Vejei és a család többi
férfi tagjai mind a védelmi erők soraiban harcolnak.

Az elmúlt pénteken az iszlamista csoportok több rakétát is kilőttek a városra és tíz embert meghalt. Három napos gyász rendeltek el és biztonsági okokból bezárták az iskolákat.

“Az Al-Lataminahban lévő terroristák fokozzák a támadást. A közvetlen családtagjaim mind a három lányom vejeim és hét unokám egyelőre épségben átvészelte az eddigieket” – mondta az asszony.

Majd így folytatta: “az egyik három gyerekes családból csak az apa van életben. Egy másik három gyerekes családból a két nagyobbik iker lány életét veszítette. Az egyik vejem tizennégy éves unokatestvére szintén meghalt.

Egy huszonhárom éves lány is meghalt, az apja életveszélyesen megsérült. Úgy érzem, rajtunk már senki, semmi nem segít. Lehet, hogy azoknak volt igaza, akik elmentek innen? Már nem hiszek abban, hogy itt még újra rendben lesz minden! De bármi is lesz, mi kitartunk – mondta Kecskés Julianna az évek óta Magyarországon élő Adonis Kassab újságíró, szír-magyar állampolgárnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil