Létrehozva: 2018.03.12.

Magyar siker New Yorkban, az ENSZ-ben

Szélsõségesen bevándorláspártinak nevezte az ENSZ migrációs javaslatát Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár hétfõi budapesti sajtótájékoztatóján, úgy fogalmazva: a csomag több elemében kifejezetten emlékeztet a "Soros-tervre". Magyarország sikerérõl is beszélt.

Az ENSZ azt akarja elérni, hogy Magyarország bontsa le a határzárat, fogadjon be migránsokat, és fizesse meg ennek az árát - mondta a politikus, közölve: Magyarország teljes egészében elutasítja ezt az elképzelést,

ez olyan kérdés, amelyben Magyarország dönt, és nem pedig az ENSZ.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne tudják bevándorlóországgá változtatni Magyarországot, hanem megmaradhasson olyannak, amilyen" - fogalmazott.
 

Tuzson Bence jelezte: az ENSZ-ben hétfőn kezdődik az újabb tárgyalási forduló a migrációs csomagról, Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli, aki ismerteti a kormány 12 pontos álláspontját. Ennek célja, hogy az ENSZ javaslata migrációpárti helyett migrációt ellenzővé váljon - mondta, hangsúlyozva: Magyarországnak az ENSZ-megállapodás akkor elfogadható, ha érvényesül az álláspontja, vagyis a 12 pont bekerül a jelenlegi javaslatba.
 

Magyarország sikerének nevezte továbbá, hogy kemény fellépéssel elérték: az Európai Unió delegációvezetője nem tud majd közös EU-s álláspontot kifejteni a témában New Yorkban, hiszen nincs ilyen.

Magyarország így a saját álláspontját képviselheti, és elmondhatja, miért nem ért egyet az ENSZ migrációs csomagjával, amelyet a kormány globális szinten veszélyesnek tart, hiszen globális szinten szervezné a migrációt

- mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Emlékeztetett: az első kormányközi vitában az unió delegációvezetője annak ellenére szólalt fel, hogy nem volt közös európai uniós álláspont. Ezzel megtévesztette a nemzetközi közösséget, azt a látszatot keltette ugyanis, mintha Európában lenne egy közös migrációpárti vélemény - tette hozzá Tuzson Bence.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre