Létrehozva: 2017.11.25.

Magasrangú szerb rendőrök segítettek a migránsoknak!

Autóért és kenõpénzért mindent elintéztek. Magyarkanizsán lakást és útlevelet szereztek a délrõl érkezetteknek. A helyi pék segítette ügyleteiket...

A migrációval kapcsolatos “komoly bűnözők továbbra is a rendőrség soraiból, illetve a felsőbb körökből kerülnek ki” – idézte a szerb Blic oldalt a Delhir.info. Tette mindezt azért, mert a Szerbia területén lezajlott átfogó rendőri akciósorozatban 93 személyt
tartóztattak le a szerb belügy egységei.

Közöttük akadtak rendőrtisztek is,

ezek egyike Milan Kojic, a magyarkanizsai rendőrség főnöke, akinek kollégája, Ziva Batancev, az úti okmányok kiadásáért felelős ügyosztály referense is „elvérzett” az akció során.

A szabadkai felsőbb ügyészség előzetesbe helyezett két albán nemzetiségű helyi lakost is, akiket vesztegetéssel vádolnak. A rendőrség főnöke autót követelt és kapott az albán férfiaktól. Ennek fejében ő és társa, Batancev a Koszovóból érkezett személyeknek
szereztek lakcímet, ezáltal pedig útlevelet az EU-ba.

A két albán férfi - egyikük a helyi pék -  néhány ezer euró fejében lakást is biztosítottak Magyarkanizsán és környékén a délről érkezetteknek. 

Ezután értesítették Kojicot, aki járőrt küldött a megadott lakcímekre, az pedig „megállapította”, hogy az albánok „legálisan” tartózkodnak az országban.

Ekkor lépett színre Batancev, aki a koszovóiakat ellátta a megfelelő  okmányokkal, innentől kezdve pedig szabad volt az út számukra az unió felé. Erre amúgy megfelelő vízum nélkül nem lett volna lehetőségük. A két korrupt rendőr és társaik segítségével így akár potenciális terroristák is gond nélkül bejuthattak Szerbia területére és továbbmehettek az Unióba, beleértve Magyarországot is...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?