Létrehozva: 2021.05.06.

Különös videó: itt látták felbukkanni az eltűnt Maddie-t és pedofil elrablóját

A felvételeket készítő férfi azt is közölte, hogy minden vélt bizonyítékot át fog adni a rendőrségnek.

Maddie McCann eltűnését a mai napig az egyik legnagyobb rejtélyként tartják számon, a kislány elrablását rengeteg titok övezi.

Fotó: Facebook

Az biztos, hogy a kis Maddie nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Szülei állítása szerint Madeleine-t egy földszinti hálószobában hagyták kétéves testvéreivel, míg ők az apartmantól 120 méternyire lévő étteremben ettek.

A nyomozás először megállapította, hogy a brit kislányt elrabolták, majd később azt is kijelentették, hogy feltételezésük szerint a kislány meghalt a szobában, mielőtt elvitték onnan. Először Maddie édesanyját gyanúsították, ám az ügy váratlan fordulatot vett, amikor a rendőrség látókörébe került a jelenleg egy másik ügyből kifolyólag börtönbüntetését töltő Christian Brückner.

A hatóságok sorsdöntő bizonyítékokat találtak a több gyermek eltűnésével, kiskorú szexuális zaklatásával, nemi erőszakkal és prostitúcióval is vádolt Brückner ellen egy, a férfi tulajdonában álló, korábban dobozgyárként működő romos épületben.

A Neuwegers­lebenben található házból közel 8000 darab kép és videófelvétel került elő különböző adathordozókon egy műanyag zacskóba rejtve, a férfi néhai kutyájának teteme mellé temetve.

Ekkor egy szakértő egy tévéműsorban azt állította, hogy Maddie halott, ugyanakkor rendre látják felbukkanni a kislányt, aki már nem is annyira kislány, ha életben van, akkor hamarosan 18 éves lesz, egészen pontosan május 12-én.

Nos, egy TikTok felhasználó a minap egészen döbbenetes képsorokat töltött fel egy videó formájában. Azt állítja, hogy a fotókon Maddie látható!

„Láttam ezt a lányt Portugáliában, Lagos-ban. Egyáltalán nem tűnt boldognak. Nézzétek ezt az erőltetett mosolyt! A bal lábán lévő anyajegyet is láttam, ami Maddie személyleírásában szerepel” – kezdte a felhasználó, aki Brücknert is látni vélte, vagy legalábbis egy hozzá nagyon hasonló fickót.

A férfi hozzátette, lehet, hogy téved, de napok óta nem hagyja nyugodni, amit látott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil