Létrehozva: 2020.12.18.

Luxus magánrepülőt bérelt 9 illegális papírok nélküli migráns, majd beutaztak Párizsba

Az Isztambulból érkező bevándorlók gyorsabban és kényelmesebben juttattak el így a francia fővárosba, mintha a nyugat-balkáni migrációs útvonalat választották volna.

December 13-án vasárnap délután kilenc illegális papírok nélküli migránssal a fedélzetén landolt egy bérelhető luxus magángép a párizsi Orly nemzetközi repülőtéren.

Az esetről nyilatkozó határőrök azt mondták a sajtónak, hogy már hallottak mendemondákat magángépeken érkező migránsokról, de ebben a légikikötőben most fordult elő először ilyen eset – írja a Le Point című francia magazin internetes kiadása.

Az illegális beutazással kapcsolatban Orlyi Határrendőrsége (PAF) indított vizsgálatot. Az eddig nyilvánosságra hozott információk alapján a migránsok az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtérről indultak, és az innsbrucki székhelyű, magángépek bérbeadásával foglalkozó Tyrolean Jet Services nevű osztrák vállalat szolgáltatásait vették igénybe.

A francia hatóságok több fronton is vizsgálódnak. Először is azt szeretnék megtudni, hogy az osztrák magánvállalat hogyan adhatott bérbe EU-s vízummal, és személyazonosító dokumentumokkal nem rendelkező migránsoknak egy magángépen. Emellett arra is kíváncsiak, hogy a török reptéren hogyan engedhettek felszállni egy ilyen díszes társaságot.

„Te kiválasztasz egy úti célt, minden másról pedig mi gondoskodunk” – olvasható a Tyrolean Jet Services hivatalos honlapján. A cég kínálatában összesen négy különböző repülő érhető el. Ezek közül valószínűleg a Cessna Citation VII típusú gépet bérelték ki a migránsok, mivel ennek az utastérében pont kilencen férnek el, illetve a hatótávolsága is akkora, hogy elviekben képes megtenni az Isztambul-Párizs utat (2300 km).

A Cessna Citation VII típusú kis repülőgép kívülről. (Forrás: Tyrolean Jet Services)
A Cessna Citation VII típusú kis repülőgép utastere. (Forrás: Tyrolean Jet Services)

A Tyrolean Jet Services egyéni árajánlatok alapján adja bérbe a gépeit, tehát nem tudni pontosan, hogy a migránsoknak mennyibe került az utazás. A hasonló szolgáltatásokat kínáló cégek árai alapján azonban körülbelül 30 ezer eurót, azaz átszámítva 11 millió forintot fizethettek összesen.

Azt nem tudni, hogy az illegális bevándorlók nyújtottak-e be menedékkérelmet a landolás után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl