Létrehozva: 2017.04.08.

Lopjátok meg a hitetleneket és küldjetek 20%-ot az ISIS-nek!

Aki meg is öli a hitetlent, megtarthatja a teljes összeget...

Szerző SZM

Már sokat írtak arról, hogy az Iszlám Állam lassan koldusbotra jut, azaz csökkennek a bevételei. Előbb a 40 dollár helyett már 20-ért is eladták a rablott olaj hordóját, és alighanem a külső támogatói sem olyan lelkesek már - leginkább Szaúd-Arábiára gyanakodnak a szakértők - , hiszen az egyre romló “üzletbe” minek pénzt fektetni?

Azért addig még sohasem süllyedtek, mint most. Az ISIS saját angol nyelvű lapja, a Rumiyah az elmúlt héten arra szólította fel a muszlimokat, hogy - bárhol is vannak -

rabolják ki a hitetleneket, majd az ellopott pénz 20 százalékát küldjék el az Iszlám Államnak. Azért, hogy ezzel is támogassák a végső cél: a Kalifátus létrejöttét.

Ezt a cselekedet “halalnak”, azaz megengedhetőnek, az iszlám vallás által is támogatottnak nevezi a cikk. Sőt, a hitetlenekkel szembeni “pénzügyi támadás” szintén a dzsihád része – írja a Rumiyah. Majd a szerző hozzáteszi: aki meg is öli a hitetlent, az megtarthatja magának a teljes összeget és minden egyebet, amit el tud venni a halottól: ékszert, ruhát, fegyvert és az illető gépkocsiját is.

Forrás: PJMedia

Szerző SZM

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák