Létrehozva: 2016.03.19.

Lopáson kapták a Tescóban, aztán állást ajánlottak neki

Állást ajánlott a Tesco annak a férfinak, akit lopás közben kaptak rajta az egyik malajziai áruházukban.

Szerző K.T.

A 31 éves férfi kb. 2000 forintnyi ételt akart ellopni a boltból, de amikor az üzletvezető meghallgatta a történetét, inkább állást ajánlott neki ahelyett, hogy a rendőrséghez fordult volna - írta az Independent.

Az egyik helyi lapnak a férfi azt nyilatkozta, azért került ilyen helyzetbe,

mert a felesége egy hete kómába esett a terhessége közben fellépett komplikációk miatt.

Az üzletvezető is megerősítette, hogy csak egyszeri tolvajlásról lehetett szó, hiszen a férfi egyből beismerte a tettét, és azt is elmondta, hogy azért lopott, mert enni kellett adnia a gyerekének. A férfinak előleget is adott a fizetéséből az áruház, miután a házában is jártak, és megbizonyosodtak róla, hogy jó helyen lesz a pénz.

A férfi felesége azóta felébredt a kómából, de a baba sajnos nem maradt életben.

Szerző K.T.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart