Létrehozva: 2020.12.17.

Lezárják karácsonyra és év végére egész Olaszországot

A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig – közölte a kormány és a tartományok közötti kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön.

A végleges szigorító intézkedéseket a miniszterelnök pénteken vagy szombaton jelenti be.

Sajtóértesülések szerint december 24. és december 26. között, valamint december 30. és január 3. között az ország egész területén egész napos kijárási tilalmat rendelnek el, leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is. Más értesülések szerint a korlátozásokban nem lesz szünet, és egészen vízkeresztig, tehát január 6-ig eltarthatnak.

Ezt megelőzően december 21-től életbe lép a tartományok közötti közlekedés tilalma. A hétvégén ezért jelentős mozgás várható a közlekedésben, a repülőtereken, vasútállomásokon és autósztrádákon kiemelt forgalommal számolnak. Advent utolsó hétvégéjéről van szó, ezért vásárlók tömegei várhatók a városok központjaiban is, annál is inkább, mivel a kereskedelmi központok zárva tartanak, az üzletek viszont este kilencig nyitva lesznek. A hatóságok el akarják kerülni a múlt hétvégén történteket, amikor tömegek lepték el a vásárlóutcákat a biztonsági távolság mellőzésével, és a rendőrséget kellett bevetni az emberek terelésére.

Péntektől szigorú ellenőrzéseket indítanak a tömörülések elkerülésére: a belügyminisztérium 70 ezer rendőrt és katonát küld az utakra és utcákra, drónokat is bevetnek a gyalogos és járműközlekedés szabályozására.A vásárlóutcákba korlátozott számban engedik majd be az embereket,

Milánó központjában egyirányú közlekedést vezetnek be a gyalogosok számára is,

az autósztrádákon még a pihenőhelyeken is igyekeznek feloszlatni a tömörüléseket. Az intézkedések szerint minden járműben csak két személy tartózkodhat, ha nem egy háztartásban élőkről van szó, és minden esetben kötelező a védőmaszk használata az autókban is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?