Létrehozva: 2021.06.14.

Sokkoló: fiatal lány ugrott le a hídról – fél koponyáját elvesztette, horrorisztikus sérüléseket szenvedett

Öngyilkos akart lenni a 23 éves lány.

A 23 éves Kayleigh Moore azután, hogy öngyilkossági kísérletet tett, gyökeresen megváltozott az élete. A lány tavaly áprilisában szánta rá magát, hogy leugorjon egy hídról, ám miután egy autós rátalált, sikerült megmenteni az életét.

Fotó: Pixabay

Kayleigh súlyos sérüléseket szenvedett, az agya felduzzadt és bevérzett. több bordája eltört, az arccsontja, a bokája, a lába és a csuklója is eltört. Két azonnali agyi műtéten esett át, hogy enyhítsék az agyára nehezedő nyomás, egyúttal pedig a koponyájának egy részét is el kellett távolítani. Súlyos sérülései ellenére két hét múlva magához tért, és elindult egy hosszú gyógyulási folyamat, ami lassan a végéhez ér.

Kayleigh a Daily Starnak elmondta, hogy nagyon magányosnak érezte magát, és mentális állapota még az iskolában romlani kezdett – ez vezetett végül ahhoz, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.

„A legtöbbre nem emlékszem a történtekből, csupán annyit tudok, hogy nagyon rossz lelki állapotban voltam. A „sajnálom„ szót tettem közzé a közösségi oldalamon, ezt meg is tartottam azóta is, hogy emlékeztessen, milyen messze jutottam azóta. Emellett egy rövid videót is megosztottam azzal, hogy „bocsánat”, majd leugrottam„ – magyarázta a fiatal lány, aki azóta hosszú utat tett meg mind a lelki, mind a testi gyógyulás útján.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?