Létrehozva: 2020.11.19.

Létrejön a franciaországi imámok tanácsa

Emmanuel Macron francia államfő javaslatára a muzulmán vallás meghatározó személyiségei kidolgozták a imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban – jelezte csütörtökön a francia elnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök szerda este fogadta hivatalában a legfőbb franciaországi muzulmán szervezet, a muzulmán vallás francia tanácsának (CFCM) elnökét, Mohammed Moussaouit, a föderációt tömörítő kilenc testület vezetőit és Chems-Eddine Hafizt, a párizsi mecset rektorát.

Felkérte őket, hogy két héten belül fogalmazzák meg az imámok számára „a köztársasági érték chartáját. Emmanuel Macron kérése szerint a chartának rögzítenie kell a köztársasági értékek elismerését, ki kell jelentenie, hogy az iszlám Franciaországban vallás, nem pedig politikai mozgalom, valamint azt is, hogy cél, a külföldi államok beavatkozásának megszüntetése.

Az iszlám szeparatizmusról október elején tartott beszéde és főleg az azt követő dzsihadista merényletek, egy történelemtanár lefejezése és a nizzai három áldozatot követő templomi késelés óta a francia elnök egyre nagyobb nyomást gyakorol a franciaországi muzulmán vezetőkre annak érdekében, hogy ők is vegyék fel a küzdelmet a külföldi befolyás, a radikalizáció és a politikai iszlám ellen. A legfőbb cél, hogy négy éven belül távozzanak az országból a kétoldalú szerződések keretében külföldről legálisan érkezett imámok. A 2500 franciaországi mecsetben jelenleg mintegy háromszáz, török, marokkói és algériai imám teljesít szolgálatot.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a szerda esti találkozón Emmanuel Macron egyértelműségre kérte a témában a muzulmán vezetőket, több szervezetnek ugyanis köztudottan ambivalens az álláspontja a külföldi imámok kérdésében.

A CFCM-ben található kilenc szervezet közül az Elysée-palota szerint legalább háromnak nem köztársasági a világnézete.

Ha valaki nem írja alá ezt a chartát, levonjuk a következtetéseket

- idézte az elnöki hivatal az államfőt. Az imámok nemzeti tanácsa nem egyszerűen hitelesíteni fogja az imámokat egy hivatalos igazolvánnyal, hanem meg is vonhatja tőlük az engedélyt, amennyiben nem tartják be a chartát. Az imámoknak kötelező lesz a francia nyelv ismerete, illetve egyetemi diploma. Hírmagyarázók szerint a muzulmán vezetők bevonása a franciaországi iszlám megszervezésébe győzelemként értékelhető Emmanuel Macron számára, akit számos muzulmán országban élesen bíráltak amiatt, hogy a radikális iszlám felszámolását célzó beszédében azt állította, hogy az iszlám vallás válságban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil