Létrehozva: 2020.07.27.

Letámadták a rendőrséget, eztán tömegmészárlást rendeztek a támadók

Legalább 66 ember életét oltották ki a szudáni Észak-Dárfúrban.

Fegyveresek legalább 66 ember életét oltották ki a szudáni Észak-Dárfúr államban, a vérengzés nyomán vasárnap több mint 1500 ember menekült a szomszédos Csádba – közölte a szudáni Vörös Félhold és az ENSZ illetékes hivatala.

Az említett forrás – és korábban a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) is – vasárnap arról adott jelentést, hogy fegyveresek ennek a szudáni államnak egyik falujában járműveken és lovakon érkezve a helyi lakosságra támadtak, megöltek legalább hatvanhat embert, 38-at megsebesítettek. Az állítólag arab etnikumú támadók felgyújtották a házakat, megtámadtak a helyi rendőrőrsöt is, kirabolták annak épületét, kiürítették a rendőrségi fegyverraktárat. Egyes helyi lakosok szerint viszont az előző napon négy arabot gyilkoltak meg ismeretlenek.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az afrikai ország öt államból álló Dárfúr régiójában az utóbbi időben egyre gyakoribbak az etnikai alapú törzsi ellentétek, amelyek a mostanihoz hasonló mészárlásokba torkollanak. A közelmúltban tüntetések is voltak a régióban, ezek résztvevői a közbiztonság javítását követelték és azt, hogy a kormány vessen véget a támogatását élvező fegyveres csoportok támadásainak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?