Létrehozva: 2019.03.28.

Leszúrt férfi rokonai bénították meg a kórház sürgősségi osztályát

A rendõröknek több mint 50 bevándorlót kellett hazaküldenie. A sürgõsségi osztály két órán át volt szinte szó szerint blokád alatt.

Egy 42 éves férfit szállítottak be a hétvégén az egyik berlini kórház sürgősségi osztályára. A leszúrt áldozatról kiderült, hogy egy kurd klán tagja, ráadásul egy 2014-es gyilkossági ügyben vádlottként szerepel. Yakub S.-t a berlini alvilágban csak „Kurd Jákobként” emlegetik. A rendőrség közlése szerint az egyik rokona szállította be a berlini klinikára a súlyos sérüléseket szenvedett 42 éves férfit.

A hatóságok szerint erős a gyanú, hogy a vasárnap esti késelés még az öt évvel ezelőtti leszámolás megtorlása lehet.

A kurd családban futótűzként terjedt a hír, hogy a klán egyik vezetőjét, Yakub S.-t leszúrták. A kórházi dolgozók elmondása szerint pár perc alatt legalább 50 rokon és ismerős bénította meg a sürgősségi osztály működését. A kompromisszumra nem hajlandó, és szép szóból nem értő csoportot végül csak a nagy erőkkel kiérkező rendőrök tudták feloszlatni.

A kórház sajtóosztálya szerint gyalázatos, hogy két órán keresztül nem tudták ellátni a feladatukat a sürgősségi osztályon dolgozók, ahol ráadásul sokszor minden perc számít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?