Létrehozva: 2016.07.19.

Lelőtték a német vasúton utasokra támadó, fejszés afgán migránst

Sokkolta a békés, mit sem sejtõ utasokat, amikor tegnap este váratlanul rájuk tört egy fiatal afgán férfi, és baltával, késsel kaszabolni kezdte õket.

Azonosították a német hatóságok a hétfő este egy vonat utasai ellen elkövetett támadás tettesét. A bajor belügyminiszter tájékoztatása szerint a 17 éves afgán fiatal menekültként, kísérő nélkül érkezett Németországba.

 A támadó fejszével és késsel rontott egy regionális vonat utasaira a bajorországi Würzburg közelében.

Három embert súlyosan, egy negyediket könnyebben megsebesített.

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter az ARD német közszolgálati televízió Tagesthemen című esti műsorában azt mondta,

lehetséges, hogy a három súlyos sebesült közül többnek az állapota életveszélyes.


 Arra a kérdésre, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e, Joachim Herrmann azt mondta, a tettes állítólag kiabált valamit. A bajor belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint állítólag azt, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb.
    

Joachim Herrmann tájékoztatása szerint a fiatal férfi elmenekült a helyszínről, de egy közelben lévő különleges egység üldözőbe vette. Amikor a fiú nekik akart támadni, tüzet nyitottak rá, meghalt.
 

A fiatal a szülei nélkül érkezett Németországba, Würzburg járásban, egy ochsenfurti létesítményben élt, majd egy családnál helyezték el.

Korábbi hírek még több áldozatról, sebesültről tudtak, de kiderült, sok utast az őket ért sokkhatás miatt kellett kórházba szállítani.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját