Létrehozva: 2021.06.15.

Legyőzte a halált a fiatal anyuka, ám most ismét végső búcsút kell vegyen családjától

Gyógyultnak nyilvánították a nőt, ám most ismét el kell búcsúznia a családjától.

Kevesebb, mint hat hónapja van hátra annak az édesanyának, aki 17 nappal a diagnózis előtt az orvosok szerint legyőzte a rákot. Most újra el kell búcsúznia gyermekétől és szerelmétől. Amanda Buchantnél még tavaly októberben diagnosztizáltak mellrákot, ezután kemoterápiát kapott és eltávolították a bal mellének egy részét.

A kezelések hatására az orvosa megnyugtatta, hogy sikerült legyőznie a betegséget. A család öröme nem is lehetett volna nagyobb, ám ez nem tartott sokáig.

„Ragyogóan éreztem magam. Egyik éjszaka viszont kissé fájt a fejem„ - mondta Amanda, aki ezután kórházba került. Ott kiderült, hogy a rák átterjedt az agyára, és kevesebb, mint hat hónapja van hátra. Mindez 17 nappal azután történt, hogy gyógyultnak nyilvánították – írja a Daily Star.

Az asszonynak már nincs sok ideje hátra, így jelenleg párjával az esküvőjüket szervezik, hogy megélhessék a nagy napot, amire mindig is vágytak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma