Létrehozva: 2019.06.08.

Lefejeztek egy 77 éves apácát, mert muszlim lányokat tanított

A Jézus lányai rendjéhez tartozó, Afrikában szolgáló nõvért muszlim fegyveresek végezték ki. A borzalmas eset Ferenc pápát is megrendítette. A térségben 2010 óta többször tört ki fegyveres konfliktus a keresztények és a muzulmánok között.

Brutálisan levágták a 77 éves spanyol apáca, Inès Nieves Sancho fejét Ismeretlen támadók a Közép-afrikai Köztársaságbanjelentette néhány napja a Vatikán. Ferenc pápa „barbárnak” ítélte a cselekedetet.

Ez a föld egyik legszegényebb országa, ahol folyamatosak az etnikai összecsapások.

Habár a szunnita muszlimok aránya csak 15 százalék, 2010 óta a keresztények és a muzulmánok között többször tört ki fegyveres konfliktus

és a polgárháborúvá fokozódó összetűzések következményeként több százezer lakos menekült el az otthonából.

Az apáca a falu lányainak tanára volt. A helyi vallási szakértők véleménye szerint ezért szabták rá ki a halálos ítéletet, mert a fundamentalista iszlámban a lányoknak semmit sem szabad tanulniuk és nem vállalhatnak munkát. Sancho megtanította a lányoknak, hogyan kell varrni és „életüket a szegények szolgálatába állítani” – mondta róla Ferenc pápa.

Sancho a Jézus lányai rendjéhez tartozott, gyilkosai egyáltalán nem vettek el tőle semmit. Õk csak azért jöttek, hogy megöljék – hangzott el az apáca temetésén.

Forrás: Wochenblick

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt