Létrehozva: 2020.07.06.

Ledöntötték a leghíresebb felszabadított amerikai rabszolga szobrát New York államban

A nyomozóhatóságok egyelőre nem közöltek részleteket a tettesek személyazonosságáról, de Donald Trump amerikai elnök szerint közönséges anarchisták a rongálók.

Szerző Gaál József

A New York államban található Rochester belvárosában ismeretlenek ledöntötték Frederick Douglass, a rabszolgából lett aktivista, író, lapszerkesztő és politikus szobrát – írja az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség.

A rendőrség hivatalos tájékoztatója szerint a rochesteri Maplewood Parkban található Frederich-szobrot vasárnap éjjel döntötték le ismeretlenek, majd az eredeti helyétől körülbelül 20 méterre egy kerítésnek támasztották. A szobrot, amit javítás céljából hétfőn elszállítottak a helyszínről, több helyen megrongálták, de nem fújták festékkel – ahogy azt a korábbi szobordöntéseknél megszokhattuk. Az esetleges gyanúsítottakról, illetve a műemlék elleni támadás indítékáról nem árult el részleteket a nyomozóhatóság.

Frederick Douglass a marylandi Tuckahoe településen látta meg a napvilágot 1818-ban egy ültetvényes rabszolganő gyermekeként. Édesapja vélhetően egy fehér ültetvényes lehetett, de ezt soha senkinek sem sikerült bizonyítania. Frederck már igen fiatalon szembesült a rabszolgatartók kegyetlenségével és brutalitásával. Egyik legmegrázóbb gyerekkori élménye az volt, amikor a megkötözött és meztelenre vetkőztetett nagynénjét a szeme láttára korbácsolták véresre. A rabszolgák többségével ellentétben Frederick tudott írni és olvasni, amit az egyik gazdasszonya tanított meg neki tizenévesen. A rabszolgaság-ellenes nézetei és alapvető műveltsége miatt 1-2 év után minden ültetvényes túladott rajta, mert lázadásra buzdította a többi rabszolgát. Az 1830-as évek második felében a fekete fiatal szökni próbált többedmagával az egyik gazdájától, de lefülelték őket. Douglass rövid időre börtönbe került, de fizikai károsodás nem érte. Az incidens után gazdája túladott rajta, és Baltimore-ba küldte. Hamis papírokkal végül innen sikerült megszöknie, hogy aztán végleg maga mögött hagyja a rabszolgaság láncait. Szabadulása után Douglass szinte azonnal a megírta és megjelentette első életrajzi könyvét, Elbeszélés Frederick Douglass életéről címmel, melyet a későbbiekben még két hasonló témájú írás követett. A publikálás után a szerző két évre Nagy-Britanniába és Írországba költözött, ugyanis attól tartott, hogy korábbi gazdái, akiket név szerint említett a könyveiben, elkapják és megölik. Miután visszatért az Egyesült Államokba, több évig szerkesztett egy népszerű, afroamerikai olvasóknak szánt újságot, a North Start. A lap a polgárháború alatt, és az azt megelőző időszakban a rabszolgaság-ellenes mozgalmak egyik legfontosabb szócsövévé vált. Karrierje csúcsán Douglass többször nyílt vitát folytatott Abraham Lincoln amerikai elnökkel, akivel később baráti kapcsolata alakult ki, és többször meg is meglátogatta őt a Fehér Házban. A polgárháború időszakában az Unió oldalán toborzott fekete csapatokat. Az északi győzelmet követően pedig Roches­ter városában Douglasst képviselővé választotta a Republikánus Konvenció. Később Ulysses Grant elnöki kampányában segédkezett, akit aztán 1868-ban az Egyesült Államok elnökévé választottak. Douglass életének második szakaszában sokfelé utazott Amerikában, hogy a faji egyenlőségről, a nemzeti politikáról, az oktatásról és a nők egyenjogúságáról szónokoljon és tanítson.

A Frederick Douglass-szobor ledöntésének hírét még Donald Trump amerikai elnök is megosztotta a hivatalos Twitter-oldalán. A kormányfő szerint ”ez az eset is azt bizonyítja, hogy az anarchista csőcselék cselekedeteinek nincsenek határai.„

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl