Létrehozva: 2020.04.26.

Kuba a HIV és a koronavírus elleni gyógyszer saját változatát próbálja kifejleszteni

Kuba a HIV- és az új koronavírus-fertőzöttek kezelésére használt Kaletra saját változatát próbálja kifejleszteni, a szakemberek szerint az előzetes eredmények „kielégítőek”.

A MedSol kubai generikus gyógyszergyártó cég laboratóriumában folytatott kísérletek egyik vezető szakembere az Agencia Cubana de Noticias (ACN) hírügynökségnek elmondta: a gyógyszer kubai változatának prototípusa jelenleg a „fejlesztés szakaszában” van. Hozzátette: már három tesztméretű tétel áll rendelkezésre, megtörtént a laboratóriumi elemzés, ezután hasonlítják majd össze az originális, korábban már engedélyezett gyógyszerrel (referenciakészítménnyel).

Fotó: Shutterstock

A kubai generikum (olyan gyógyszer, amely ugyanazokat az aktív hatóanyagokat és ugyanolyan mennyiségben tartalmazza, mint egy már engedélyezett gyógyszer) létrehozásához azonban a szigetország szakembereinek még át kell hidalniuk néhány alapvető technikai problémát. Egyelőre ugyanis nem rendelkeznek megfelelő berendezéssel, amely lehetővé tenné a két fő hatóanyagnak, a lopinavirnak és ritonavirnak a fúzióját.

Ha a közép-amerikai kis országnak sikerülne kifejlesztenie saját hazai gyártású gyógyszerét, az az Egyesült Államok részéről továbbra is fennálló kereskedelmi embargó körülményei között jelentős pénz- és időmegtakarítást jelentene számára a koronavírus-fertőzés elleni küzdelemben.

A Kaletra retrovírus-ellenes gyógyszer, amely a proteázgátlónak nevezett gyógyszerek csoportjába tartozik, más vírusellenes készítményekkel kombinálva alkalmazzák. A gyógyszer a HIV-fertőzésnek a terjedését lassítja a szervezetben, hatóanyagai a lopinavir és a ritonavir. Több országban a Covid-19 fertőzés kezelésére is alkalmazzák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre